Közhely, de igaz: kincs az egészség

Üres orvosi rendelő, ez a jó látvány

Az Egészség Világnapjáról minden év április 7-én megemlékezünk. Egészségünk minőségére legnagyobb hatással az életmódunk van. Környezetünkre is kihat, testi, lelki állapotunk, amellyel példát is mutathatunk, hogy másokat is egészségesebb életre ösztönözzünk.

Megkérdeztem, hogy mit tesznek a környezetemben élők az egészségmegőrzésük érdekében, hosszú távon gondolkozva? Például: járnak-e rendszeresen, ingyenes szűrővizsgálatokra?

Megoszló, megdöbbentő válaszokat kaptam.

A vizsgálatok fontosságáról minden korosztálynak megoszlik a véleménye. Van, aki feleslegesnek tartja, hiszen még fiatalnak érzi magát bármilyen betegséghez (az öröklődhető betegségekről tudomást sem véve), másoknak nincs idejük vagy türelmük rendelőkben ücsörögni, esetleg „közbejön valami”, amikor a hetekkel, hónapokkal korábban egyeztetett időpontra kerül sor.

Többségük azzal védekezett, hogy ők nem dohányoznak, ritkán fogyasztanak alkoholt, vitaminokat is szednek, mindent megtesznek a védekezésként. Az idősebbek sem viszik túlzásba az ellenőrzéseket, csak legvégső esetben hajlandók orvoshoz fordulni (ami nem csak az ő korosztályukat jellemzi), illetve sokan beletörődnek, együtt élnek fájdalmaikkal, hiszen életüket ledolgozva, betudják az öregség velejárójának.

Persze van másik véglet is, akik szinte heti rendszerességgel látogatják a különböző szakvizsgálókat, de az ő számuk nagyon csekély.

Az egyre rohanóbb életvitel kialakulásával kevesebb idő vagy gondolat jut az egészség megőrzésére, pedig hazánkban az EU tagállamokhoz viszonyítva többszörös a rosszindulatú daganatok általi halálozás, amihez hozzájárul a szűrővizsgálatok elhanyagolása, és az önpusztító életmód, mellyel szintén élen járunk a statisztikákban.

Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szűrővizsgálatok fontosságát, hiszen rengeteg betegség korán felismerve gyógyítható, kezelhető. Mivel jogi értelemben nem kötelező a megjelenés egy-egy ajánlott, meghívott szűrésre az emberek nagy többsége úgy reagál: nincs semmi problémája, minek menjen..

Pedig az ilyen vizsgálatok célja éppen a még panasz-, vagy tünetmentes betegség korai kimutatása. A vizsgálatok többségét a társadalombiztosítás támogatja, térítésmentesen vehetők igénybe.

Nem csak a statisztikákban érintett korcsoportokban fordulhatnak elő különböző kórok, sajnos manapság a betegség nem válogat, nincs tekintettel korra, nemre. Mindenki a saját életéért, egészségéért felelős, és joga van az ehhez szükségesnek tartott vizsgálatok elvégzésére.

Sajnos, sok háziorvos sem mondható partnernek abban, hogy külön értesítse betegeit a váróteremben amúgy is kiírt felhívásokról, vagy ad megfelelő tájékoztatást.

Tehát sok esetben csak magunkra számíthatunk. Évente egyszer egy napot szánva néhány kivizsgálásra akár életet mentő lehet!

Pedig több ingyenes szűrést is érdemes végeztetni. Igen, bosszantó lehet, ha sokat kell várni (heteket, akár hónapokat) egy-egy vizsgálatra, de mindenkinek saját érdeke, felelőssége! Időpontra érkezve többnyire nincs tumultus, hamar lehet végezni, legalábbis vannak kellemes tapasztalatok is. Megemlítendő, hogy néhány lelkiismeretes dolgozó szóvá is teszi, hogy sokan nem mennek el kapott időpontjukra, esetleg a kiküldött meghívóra sem reagálnak.

Érdemes tájékozódni a lehetőségekről, felhívásokról, mert egyre több helyen szerveznek az általánosnak számító vér-, mellvizsgálatokon, tüdőszűrésen kívül egész testre kiható vizsgálatokat is, akár egy helyen, amelyek nem minden esetben pénztárca függőek. Lehetőség bőven akad, többek között hallás-, diabétesz-, fogászati-, nőgyógyászati szűrésekre is.

A kórházak, egészségügyi központok felújításaival is egyre többet foglalkoznak, így még több, korszerűbb szolgáltatást tudnak nyújtani, csak élni kell a lehetőségekkel. Ha már úgy is kötelezően fizetni kell a biztosításért…

Mindenki maga döntse el, mennyire fontos legdrágább kincse, az egészsége, ami semmivel nem pótolható, és mit szeretne még az élettől!

D. B.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.