Az elhallgatott múltat dolgozza fel, amiről mesélni sem lehetett. Először láthatjuk nagy játékfilmként a második világháború végén Magyarországot megszálló szovjetekről, málenkij robotra kényszerítő, GUPVI lágerekbe elhurcolt több százezer sváb származású és hazatérésük után némaságra ítélt magyar nőkről szóló történetet.
Hetven évet kellett várni arra, hogy ez a film elkészülhessen, sokáig beszélni sem lehetett róla.
Azt hittük, hogy ez csak a feketékkel történhet meg valahol Amerikában a 19. században, de ne felejtsük el, ez nagyanyáinkkal és nagyapáinkkal történt meg – nyilatkozta Köbli Norbert –, rabszolgának hurcolták el őket, mert el lehetett vinni őket. Kiragadták őket lakásaikból, házaikból és elszállították őket marhavagonokba 3-4 ezer kilométerre, egy szénbányába. Ez Sztálin parancsára történt Churchill és Roosevelt tudtával és beleegyezésével. Ez hétszázezer embert érintett Magyarországon. Köztük svábokat, cigányokat és zsidókat. Amikor hazajöttek – háromszázezren sohasem tértek haza –, akkor ezt volt szabad említeni sem. Megfenyegették őket, hogy még egyszer visszaviszik őket, ha erről mesélni mernek. S akit már elvittek, az elhiszi, hogy ez megtörténhet vele. A huszadik században ez a legszörnyűbb, hogy nem tudtál olyan negatív lenni, olyan rosszra gondolni, ami valóra ne válna, valóra ne vált volna. Minden borzalom megtörtént.
A forgatókönyv Havasi János, a Lánykák, az idő eljárt című könyve alapján készült. Havasi János anyukája sorsát kutatta, kiment és megnézte azt a tábort a Donyec-medencében, ahol most is háborúk dúlnak Ukrajna határán, mert kíváncsi volt, milyen élete lehetett itt. Az anyukája élete során nem beszélt erről szívesen, sőt leginkább semmit. Amikor meghalt, fia megtalálta a levelezését, amit az egyik sorstársával folytatott, egy férfival a szabadulásuk után. Ebből derült ki, hogy ott ők szerelemben éltek, öt évet voltak abba a fogolytáborban és ez egy olyan tábor volt, ahol férfiak és nők együtt élhettek, ahol tulajdonképpen mindegy volt, hogy van-e kerítés, mert olyan zord tél és olyan hideg volt, hogy lehetetlen volt megszökni.
A történelmi filmdráma által feldolgozott történet 1944-ben egy dél-dunántúli sváb falusi környezetben, Szekcsőn kezdődik, ehhez helyszínként a szentendrei Skanzent használták, és Vérteskozma autentikus sváb házainál rögzítették a felvételeket.
A GUPVI-táborokban játszodó részeket a Mafilm fóti telephelyén, a már meglévő barakkokban, a külső felvételeket a szlovákiai Tátrában vették fel.
A bányajeleneteket az eredeti helyszínen forgatták, egy használaton kívüli ukrajnai bányában.
A film képi világát a rendező nagyon letisztultan akarta ábrázolni. A GUPVI lágerekről ezt megelőzően még nem forgattak nagyfilmet, ezért a klasszikus ábrázolásra törekedett. Az embertelenségről és a szörnyű emberi sorsokról mesél a történet, aminek hangulatához illeszkedik az is, hogy a hó nem fehér, hanem inkább szürke. A táj pedig sivár. A szerelmi jelenetnél Sztálin kiakasztott képe tűnik fel.
A távolban vészjósló kutyaugatás hallatszik az elején. A lágerekben női sikolyok hangja keveredik az orosz beszéddel. A szovjet katonák szerepeit orosz anyanyelvű színészek és civilek játszották a nagyobb hitelesség kedvéért.
Gera Marina főszereplésében ismerjük meg Irént, aki szemszögéből követhetjük az eseményeket és aki Havasi János édesanyját alakítja. A film nem a dialógusokra épít, inkább az arcokon megjelenő érzelmek, a szemekből visszatükröződő mélységes fájdalom és kétségbeesés által ismerjük meg a szereplőket. Gera Marina végig hiteles tud maradni, színészi játéka kiemelkedő. Alakításáért Emmy-díjat kapott, ahol először jelöltek magyar alkotást a nemzetközi díjra, ami az Egyesült Államokon kívüli legjobb televíziós produkciókat ismeri el.
A másik főszereplő Rajmund, akit Csányi Sándor alakít, (Irén védőangyalaként tűnik fel.) csak a film második felében tűnik fel. Rendkívül hiteles színészi játékához hozzájárult az is, hogy a forgatás alatt, a színészeknek mínuszokban kellett fürdeniük, akár a hajnali órákban is.
Döbrösi Laura a siket koldus lány, tőle megszokott módon fergeteges, pedig éppen csak alig néhány szót mond. Elmondása szerint élete legizgalmasabb élménye volt, amikor a feldühödött farkassal kellett szembenéznie a forgatáson.
Az alkotók egyik fő célja volt távol maradni az ezerszer látott kliséktől, és egy színészközpontú filmet kreálni. A színészek sok esetben szabad kezet kaptak. Rózsa, a svábokkal elhurcolt cigánylányt játszó Farkas Franciska például külön kérte, hogy a film végén egy „ellopott” cipőt visszaadhasson, eltérve ezzel az eredeti forgatókönyv cselekményétől.
A filmben feltűnik még Kiss Diána Magdolna, aki egy ruszin nőt alakít. Für Anikó és Gáspár Tibor, Irén édesanyja és édesapja szerepében.
Az alkotók kellő és méltó módon mutatják be ezt az emberileg nehezen felfogható tragikus eseményt. A „kétszázötvezer igaz történet” alapján készült Örök tél felkavaró, mélyen megérint mindannyiunkat. Lelkünk ezer darabra törik, ahogy a filmkockák peregnek szemünk előtt (napokig hatása alatt tartják a nézőt).
A 2015-ös évet a kormány a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és kényszermunkások emlékévévé nyilvánította, így a Gulág Emlékbizottság támogatásával jöhetett létre ez a mű.
Köbli Norbert és Szász Attila írta a forgatókönyvet és Szász Attila rendezte, az alkotó páros nevéhez fűződik még a Félvilág és a Berni követ.
A film a következő fesztivál díjakat nyerte el:
Prix Európa 2018: Legjobb európai tévéfilm.
Montreali filmfesztivál 2018: Szász Attila, legjobb rendezőnek járó díj.
D. A.
Új hozzászólás