Hungária körút: megtört az átok

A gólszerző öröme  Fotó: DVSC

A 130 éves MTK-nál tett látogatást a Debrecen szombat este, az OTP Bank Liga 16. fordulójában. A mérkőzésen mindössze Varga Kevin tudott egyetlen egyszer betalálni, így a Loki távozhatott győztesként a Hungária körútról.

Ez a 3 pont megszerzésén túl azért is volt rendkívül fontos diadal, mert bajnokin 2010 májusa óta nyeretlenek voltak a kék-fehérek pályáján. Az itthoni bajnokságban nem gyakori, hogy a meccsek kifejezetten közönségszórakoztatóak, de az Új Hidegkuti Nándor Stadionban ennek a szokásnak kiváló érzékkel fordítottak hátat a felek.

A két csapat legutóbb 2016-ban játszott fordulót a fővárosban, hiszen az elmúlt szezonban a másodosztályba tett kisebb kitekintést az MTK. Akkor a 94. percben jutott 1-0-s hazai vezetésnél szabadrúgáshoz a Lokomotív, Holman Dávid pedig védhetetlenül akasztotta a kapu alsó sarkába, ezzel beállítva az 1-1-es végeredményt.

Herczeg András nem számíthatott a sérült Tőzsér Dánielre. A kapitány helyén Csősz Richárd kapott lehetőséget.

A rangadót Feczkó Tamás tanítványai kezdték aktívabban. Az első percekben Gera Dániel szélen végzett munkájával és a Bognár-Lencse kettős passzjátékával többször eljutottak a debreceni tizenhatosig. A 11. percben indítást hibázott az MTK, a Loki pedig ki is használta a bakit: középpályáról indulva Varga Kevin kapott forintos labdát és egyedül mehetett Kychak kapuja felé, a tizenhatoson belülre érve pedig higgadtan gurította el a labdát a hálóőr mellett. A meccs egyetlen találata nézői szempontból a létező legrosszabb forgatókönyv szerint született - rögtön a meccs legelején. A vezetés megszerzése a félidőben fordulópontot jelentett. Jóval kezdeményezőbb lett a hajdúsági gárda, de igazán veszélyes akciót a kontratámadások sem hoztak. A kék-fehérek részéről Bognár próbálkozott beadással, de Pintér melléfejelte, majd maga Bognár lőtt oldalhálót, később pedig néhány centivel a kapu fölé bólintott. Kusnyír a játékrész felénél megsérült, helyén Kinyik folytatta.

A pulzus a második 45 percben többször magasra emelkedett. Kifejezetten vérmes „testgyakorlók” léptek ki a pályára és magukhoz ragadták az irányítást. Letámadó játékot választottak, és a játékteret a Debrecen tizenhatosára korlátozták. Gera mesteri cselsorozatával bejutott az ötösig, de Nagy Sándor figyelme a helyén volt, a kipattanóból érkező ismétlés pedig már a védőkben akadt el. Valóságos tűzijáték következett. Kanta beállása után egyből lőtt, de megpattanó labdája a lesen álló Lencsét találta meg. Bognár szabadrúgását Nagy hárította, kissé ügyetlen mozdulattal, Selin a kapufát találta telibe és Varga indult kontrázni, de gyenge lövését megfogta Kychak. Takács és Jovanovic is játékra jelentkezett, utóbbi egy remek kényszerítőt követően Vargát juttatta helyzetbe, de itt is a kapufa szólt közbe.

Az izgalmas derbi végén az MTK rúghatott egy szögletet. Kychak is fent volt már a gólszerzés reményében. A beadást pontosan a kapu bal szélére fejelte, de Bódi kivágta a gólvonalról. Ezzel ért véget a remek iramú mérkőzés. A végeredmény: MTK – DVSC 0-1.

Ez a győzelem a diósgyőri kudarc, majd a hazai Vidi-vereség után mindenképp egy kisebb megkönnyebbülést jelent a hajdúságiak számára, hiszen bár még mindig a 7. helyen tanyázunk, de pontokban sikerült beérni a 4. MTK csapatát. Kedden kupameccs vár a Lokira, a Vasas együttese lesz a vendéglátó. A bajnokságban sincs megállás, szombaton a Honvéd látogat a Nagyerdőre.

Barna Marci

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.