HRW-Magyarország-emberi jogok. A HRW bírálja a magyar alaptörvény módosításait

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
    Berlin, 2014. január 21., kedd (MTI) - Bírálja a magyar alaptörvény tavalyi módosításait a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet kedden Berlinben bemutatott éves jelentése.

 

    A dokumentum szerint a kormány által kezdeményezett egyes jogszabály-módosítások révén 2013-ban folytatódott a jogállamiság fenyegetése és az emberi jogok védelmének gyengülése. Az alaptörvény 2013 márciusában végrehajtott módosítása még inkább aláásta az igazságszolgáltatás függetlenségét, megfosztotta jelentős jogköröktől az Alkotmánybíróságot (Ab), és alkotmányos szintre emelt több olyan rendelkezést, amelyet az Ab korábban alkotmányellenesnek minősített - írták a jelentésben.

    A HRW 682 oldalas jelentésében nagyjából egy oldal foglalkozik a magyarországi helyzettel, összegezve a szervezet által jelentősnek ítélt fejleményeket. A dokumentum szerint a sajtó működését szabályozó törvények márciusi módosítása ellenére a Médiatanács továbbra sem független, változatlanul túlzott mértékűek az újságírókat fenyegető büntetések, és homályos a tartalomszolgáltatási szabályozás.  A jelentés szerint a kormány nemzetközi bírálatok hatására szeptemberben "kozmetikai változtatásokat" hajtott végre az alaptörvényen, amelyek nem vetettek véget vallási csoportok diszkriminációjának, és csak részben kezelték a politikai hirdetések közzététele korlátozásának problémáját.

    A HRW éves jelentése szerint a romák továbbra is megkülönböztetésnek és zaklatásnak vannak kitéve, változatlanul gond az antiszemitizmus, és a törvényhozó szeptemberben "a hajléktalanságot kriminalizáló" jogszabályt fogadott el. A családon belüli erőszak büntetésének júliusi változtatásával kapcsolatban megjegyezték, hogy az új jogszabály ugyan szigorította a büntetést, és kiterjesztette az ügyészség jogkörét, de csak a családon belüli erőszak megismétlődése esetére nyújt védelmet, és kizárja azokat a nőket, akik nem élnek együtt bántalmazó társukkal, és nincs vele közös gyermekük.  Felidézték, hogy az ENSZ fogyatékkal élők jogaival foglalkozó testülete (CRPD) szeptemberben felszólította Magyarországot a gondnokság alá helyezett állampolgárok választójogát korlátozó rendelkezések visszavonására.

    A menekültekkel kapcsolatban kiemelték, hogy a kormány július 1-jétől újra bevezette a menedékjogot kérelmezők őrizetbe vételét. Ezzel kapcsolatban felidézték, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoportja októberben felszólította Magyarországot, hogy tegyen hatékony lépéseket a menedékkérők és az illegális bevándorlók önkényes fogva tartásának megakadályozására.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.