Ismét az Alba Fehérvár alakulatát látta vendégül a DVSC-Schaeffler női kézilabdacsapata. Fontos különbség azonban, hogy a bajnokival ellentétben a Magyar Kupa február 19-i negyedik fordulójában meggyőző, 37-33-as debreceni győzelem született.
Rövid időn belül másodszor láthattuk, ahogy a vendégek átlövője, Triscsuk Krisztina szolid biccentés kíséretében megvonja vállát, jelezve, hogy szerinte játékra alkalmasak a cívisvárosi kapitány, Vantara-Kelemen Éva által felé nyújtott labdák. Gyors „ökölpacsik” után útjára is indulnak a kiválasztott játékszerek, és a bajnokihoz hasonlóan ezúttal is sokszor kerülnek a hálóba. A góllövéssel természetesen az előbbi jelenet két főszereplője sem marad adós: a piros-fehérek szélsője két pontos ejtés között a hosszú alsót pókhálózza ki, míg a vendégek első számú vezére akcióból és hétméteresből is megbízhatóan tüzel. További párhuzamokat is felfedezhetünk, ha a két együttes védőmunkáját szeretnénk értékelni – merthogy annak hatékonysága ismét hagy kívánnivalót maga után. A fehérváriak időnként egészen valószínűtlen távolságból dobják góljaikat, ennél jobban már csak a játékvezetői működés borzolja a kedélyeket. Az ifjú sípmesterek több látványos hibát vétenek, az egyik legnagyobbat mindjárt az első percekben, a bajt csak tetézi, hogy a kívülről is fájdalmasnak tűnő ütközés után a cívisvárosiak balkezese, Kovács Anna már nem tér vissza a pályára. A hazai támadójáték ennek ellenére is bővelkedik a látványos találatokban: Jeca Despotovic és Vámos Petra sziporkája mellett Arany Rebeka is ügyes megoldásokkal vési fel nevét a góllövők sorába, az pedig különösen megnyugtató, ahogy Bordás Réka és Tóvizi Petra egymást múlják felül az ellenfél térfelén. Noha utóbbi a játékrész talán legszebben komponált debreceni támadása végén elhibázza ziccerét, rögvest berámol kettőt.
A szünetre kialakított ötgólos hajdúsági előny egyre csak hízik a folytatásban, s ahogy peregnek a percek, úgy válik egyre kézzelfoghatóbbá a visszavágás esélye. A sípolók ugyan továbbra sincsenek a helyzet magaslatán: Hornyák Dóra egészen érthetetlen mulasztás következményeképp „pontozódik ki”, s kényszerül a lelátóra. Apropó lelátó, ezúttal Bereczky Attila is a nézőtérről konferál, s jelenti be a meccs fontosabb történéseit. Ezek között továbbra is jóval több a gólt érő hazai megmozdulás, mint a vendég. Szűk negyedórával a vége előtt már kétszámjegyű a különbség, köszönhetően a Loki két ifjú csillagának, a gólvonalón brillírozó Torda Vanesszának és a valóságos energiabombaként cikázó Csernyánszki Liliánának. A mindössze tizenhat esztendős irányító határozottan mondja be a figurákat, s még határozottabban tör kapura, erőfeszítéseit három gól koronázza. Egyik szebb, mint a másik, de a pálmát bizonyára az utolsó viszi el, amikor is egy villámgyors csuklómozdulatból zúdítja a labdát a léc alá, bedobva csapata utolsó találatát.
„Na, ez jó volt!” – sóhajt fel megkönnyebbülve a lefújást követően a csapat egykori jobbszélsője, Varsányi Nóra. Megkönnyebbülése szólhatott annak, hogy a DVSC bejutott a Magyar Kupa negyeddöntőjébe, de ami ennél sokkal lényegesebb, hogy a 37-33-as diadal a közelmúlt sebeire is hatásos gyógyírként szolgálhat. Reménykedjünk hát abban, hogy a Vasutas végérvényesen visszatalál a sikerekkel kikövezett ösvényre, és a szezon végeztéig le sem tér onnan!
Tóth Sándor
Új hozzászólás