Érzéketlenség

Távolban a NAV székház

Debrecenben, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV környékén élők sok mindenbe belefásultak, mióta a Faraktár utcára költöztették a hivatalt. A döntéskor, építéskor és az átadás óta sem veszik figyelembe az ott lakók érdekeit, kéréseit. Élhetetlen a környék.

Az illetékesek (navosok, városi illetékesek) úgy gondolják, hogy a lakók előbb-utóbb beletörődnek a kocsicsordák közlekedésébe, a mindenütt parkoló autók látványába, az állandó zajba, porba, az ügyintézésre érkezettek szemetelésébe, mert ez nem kerül egy fillérbe sem, nem terheli az adóhivatal, de az önkormányzat büdzséjét se, a helyiek meg tehetnek egy szívességet.

A környékbeliek igyekeznek úgy beosztani napjaikat, hogy lehetőleg csak a hivatali idő lejárta után érjenek haza. Szerda így is rizikós, hiszen akkor este hatig tart az ügyfélfogadás. Hétköznapokon, a munkaidő lejártával, négytől ötig az ott dolgozók járművei rajzanak ki a hivatal kapuján, megint lehetetlen helyzeteket produkálva.

Ezek után az olvasó úgy gondolja, végre eljöhet az ott élők pihenésének ideje. Hát nem! A karbantartók máris indítják a fűnyírókat, lombszívókat. Becsületesen el is dolgozgatnak velük. Marad az éjszaka – vélekedhetnek. Az sem. Nincs olyan késői óra, amikor ne szólalna meg legalább egyszer az épület riasztója.

A környéken lakók sokáig a hétvége eljövetelében bíztak. Tűrtek, bírták idegekkel, várva a hétvégi csendet, nyugalmat. Pénteken délután fél kettőkor, a minél hamarabbi víkendkezdés érdekében, pánikszerűen hagyják el munkahelyüket a hivatalnokok. A Faraktár utcaiak felsóhajtanának, de erre megint fűnyírásba fognak. A környéken lakók szerint már a föld alá növő füvet is vágják, mert az lehetetlen, hogy a NAV területén akkora zöld gyep lenne…, s hogy a hétvégük se legyen nyugodt, újabban szombaton reggel hatkor folytatják a munkát. Ősszel a fűnyírót lecserélik a lombszívóra és szintén reggel hattól bömböltetik. Szombat, vasárnap vajon miért annyira fontos már reggel hatkor füvet nyírni, lombot gyűjteni? Egy biztos: nincsenek tekintettel a környéken élőkre.

A tavalyi önkormányzati képviselőválasztások alkalmával a körzetben fideszes jelölt diadalmaskodott. Tulajdonképpen program nélkül győzött, csak mert narancsos. Azóta se látta senki a környéken. Ott fenekel a Városháza padján, ugyanúgy nagyívben tesz a környékbeliek gondjára, azaz a helyzet évek óta változatlan.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.