EP-választás - Bajnai: a kampányban úgy fogok küzdeni, mintha az életemért küzdenék

Budapest, 2014. április 12., szombat (MTI) - Bajnai Gordon szerint a múlt vasárnap elszenvedett választási vereség után a májusi EP-választás lehetőséget ad az Együtt-PM-nek a szépítésre. A pártszövetség vezetője szombati, budapesti kampánynyitójukon ígéretet tett arra, hogy a kampányban úgy fog küzdeni, mintha az életéért küzdene. Ugyanezt kérte a megjelentektől is.

 

    Az ellenzéki politikus azt mondta, a parlamenti választáson az Együtt-PM mellett Magyarország, Európa és a "kormányváltók" is nagy vereséget szenvedtek, de az EP-választás lehetőséget ad a szépítésre.    Úgy tűnik, hogy folytatódik az a rossz kormányzás, amelynek következménye az elszegényedés, az elszigetelődés és az elbutulás lesz - közölte. Hozzátette: fennáll a veszély, hogy hamarosan sokfelé lehet majd látni, hogy az "orbánizmus fertőzésveszélyes, más országok is elkaphatják ezt a kórt".

    A baloldali pártok összefogásáról azt mondta, abba felnőtt fejjel és nyitott szemmel mentek bele, ezért nincs okuk vagy alapjuk a sárdobálásra, de ezt mástól sem fogadhatják el. A rájuk kimért ítélet közös, de a tanulságokat mindenkinek magának kell levonnia - jelentette ki.

    A saját megújulásukhoz vezető lépéseket úgy vázolta, hogy "vissza kell menni a kályhához", ami az ő esetükben 2012. október 23-át jelenti, amikor létrejött az Együtt, és megfogalmazták, hogy korszakváltásra és összefogásra van szükség.  Lett összefogás, de az ahhoz vezető nehéz úton egyre hátrébb szorult a korszakváltás - mondta Bajnai Gordon. A gondolatot folytatva a választási vereség egyik okának azt nevezte, hogy csak a szervezetek fogtak össze, a választók közül viszont sokan "nem jöttek el a kormányváltókhoz".   Úgy fogalmazott: nem elég a kisebbik rossznak lenni, a nagyobbik jónak kell lenni. Új ajánlatot kell tenni Magyarországnak, egy vonzó és hihető történetet kell mesélni az országról. Új, hiteles és megalapozott programra, új szervezetre és új szövetségekre van szükség - mondta. Ez pokoli nehéz lesz és sokáig fog tartani - jelentette ki. Hozzátette: hosszú út előtt állnak, amelyen ellenszélben kell végigmenniük, miközben lépésről lépésre, településről településre kell megteremteniük a "szabadság szigeteit".

    A pártszövetség vezetője úgy fogalmazott: az EP-választáson nem lehet mindent visszavenni, amit április 6-án elveszítettek, de a májusi megméretés lehetőséget ad a szépítésre. Hangsúlyozta, hogy miután önállóan indulnak, most megalkuvás nélkül képviselhetik azt, amit Magyarországról és Európáról gondolnak.   Most nemcsak valami ellen, hanem valamiért is lehet majd szavazni - folytatta a politikus.   "Csak azért is Európa!" - ismételte meg többször Bajnai Gordon, miközben a háta mögötti kivetítőkön is folyamatosan a "csakazértis!" felirat látszott.

    A volt kormányfő azt mondta, Magyarországot nem Ukrajnához, hanem továbbra is Ausztriához akarják közelíteni, ezért minél nagyobb bizalmat kapnak az EP-választáson, annál korábban hozzáfoghatnak ehhez. Hozzátette: az európaiságot akarják képviselni a magyar politikában és Magyarországot Európában.   Az EP-kampányban "úgy fogok küzdeni veletek, mintha az életemért küzdenék, és azt kérem tőletek is, hogy úgy küzdjetek, mintha az életünkért küzdenétek" - jelentette ki.

    Végül azt mondta, hogy július elején, a választás után a párt tagsága majd megbeszéli, hogyan építik újjá a pártot. Arról, hogy kinek mi lesz a dolga, a tagság fog dönteni, de bárhogyan döntenek is, "én itt leszek" - mondta Bajnai Gordon. Egyúttal mindenkinek köszönetet mondott az országgyűlési kampányban végzett munkájáért. Hangsúlyozta, a vereség ellenére emberfeletti teljesítményeket látott.

    Felszólalása alatt Bajnai Gordon mögött félkörben ülve foglalt helyet Szigetvári Viktor, Kónya Péter, Juhász Péter, Szabó Tímea és Jávor Benedek, az Együtt-PM társelnökei, valamint Székely Sándor, Szelényi Zsuzsanna és Gulyás József, az Együtt elnökségi tagjai. A beszéd után a konferenciaközpontban, néhány száz ember részvételével már zárt ajtók mögött folytatódott a rendezvény.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.