Eddig 15 turistaház újult meg

Budapest, 2014. április 20., vasárnap (MTI) - A turistaházak tavaly megkezdett felújításainak sorában eddig 15 vendégházat korszerűsítettek és hamarosan a Pilisben megbújó Fekete-hegyi turistaházat varázsolják újjá - mondta el a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója az MTI-nek.

 

    Győri Tamás József ismertetése szerint a Nemzeti Turistaház-fejlesztési Program keretében legközelebb a Szentendre melletti Lajos-forrási turistaház, a Badacsonyban található Rodostó nevű, valamint a bakonyi Gaja-völgyben fekvő balinkai házak is korszerűsödnek. A program első szakaszában az összesen 221 turistaház közül 30-at rekonstruálnak, e célra a kormány 1,8 milliárd forintot különített el. A házak nemcsak külsejükben élednek újjá, hanem komfortosabbá is válnak, több kényelmet nyújtva az ide betérő vendégnek.  Mindez része egy nagyobb, átfogó koncepciónak, amely új alapokra helyezi a természetjárást, amely a szakember szerint tömegmozgalommá válhat. 

    A szövetség - együttműködve a nemzeti parkokkal, erdészetekkel - felméri az országot behálózó összesen 24 ezer kilométernyi turistautak pontos vonalát. Ennek alapján a gyalogos, a kerékpáros, a vízi, a vitorlás és a lovas turizmus híveinek még idén tavaszán elkészíti a Természetjárók Térinformatikai Rendszerét, amely májustól a www.ttrmap.hu oldalon lesz elérhető. A portál különféle adatbázisokból építkezve tartalmazza majd az útvonalak mentén fellelhető természeti, kulturális értékeket, a helyben kínált rendezvényeket, szálláshelyeket.  Erre támaszkodva alaposabban megtervezhető, több élménnyel gazdagítható egy-egy hétvégi kiruccanás. Elsőként a 2500 kilométer hosszú, híres országjáró Kéktúra útvonalának részletes térképe lesz hozzáférhető az interneten. A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a szövetségnél az év második felétől megvásárolható lesz az a természetjáró kártya, amelynek felmutatásával a turistaházak, az elfogadó helyekhez csatlakozó boltok, kisvasutak, múzeumok kedvezményeket kínálnak.

    Az előzményekről Győri Tamás József elmondta, hogy a természetjárás a múlt században családok százezreit aktivizálta, ekkor épült ki a turistaházak hálózata, amelyet az 50-es években államosítottak, ezután többségük valódi gazda nélkül fokozatosan lerobbant. Egy részükbe most a kormányzattal stratégiai partnerséget kötött, 12 ezer tagot számláló szövetség "lehel életet" más szervekkel együttműködésben.  Erre azért is szükség van, mert a kirándulás, a természettel való szorosabb kapcsolat iránt fokozódik a társadalmi igény. Az iskolai kirándulások tartalmasabbá tételéhez, a természet jobb megismeréséhez a szövetség szakemberei kidolgozták a természetjárás alapismereteit is, e dokumentum a nemzeti alaptantervbe is beilleszthető.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.