Debrecen Drive: a kerekek fesztiválja

Régi és új Ferrarik a stadion kiállítóhelyén

A felnőtt gépjátékok fesztiválját, a régió legnagyobb járműipari showját, a Debrecen Driveot rendezték meg május 26. és 28. között a Nagyerdőn.

A helyszínre érkezve már messziről égett autógumi utánozhatatlan és összetéveszthetetlen illata csapta meg az arra járók orrát. Nem véletlenül, hiszen a Nagyerdei Stadion környékét ellepték a különféle civil és hivatásos járművek, a kétkerekűektől egészen a lánctalpasokig. Debrecen és a környék szinte valamennyi járműipari cége felvonultatta gépparkját.

Rögtön a bejárat után a helyi érdekeltségű autószalonok legjavából lehetett válogatni, míg közvetlenül a városi ismerősök mellett egy kis „Amerika” várta a gépek szerelmeseit a legkülönfélébb nyerges vontatókkal. A stadion északi rendezvényterén az erőgépek, úgynevezett „muscle carok” sorakoztak a klasszikus Mustangtól egészen a Camaroig, de feltűntek egyedülálló formaautók is. A téren ugyancsak helyet kaptak a városi járműipari, műszaki cégek kitelepülései, így többek között a Schaeffler, a Vitesco vagy a BMW Group. Sőt, még egy minden nap látható DKV busz nem mindennapi alvázrendszere is kitárulkozott a tömegközlekedés szerelmeseinek legnagyobb örömére. A kiállítótér mérete a Campus Fesztivállal vetekedett, a stadion egész kerületét közrefogó téren pedig felvonult a keleti blokk autóparkja, akárcsak a Ferrari-történelem. Azonban kivonultak hazánk hivatásos szervei is, többek között a honvédség a nemrég Magyaroszágra érkezett Lynx lánctalpassal vagy a Gidrán névre hallgató, teljes felszereltségű szárazföldi harci járművel.

A legkisebbek a rendőrség és a honvédség vendégszeretetét is élvezhették, a szó legpozitívabb értelmében. A gyerekek ugyanis végigpróbálhatták a rendőrségi járművek felszereléseit a szirénától a hangosbemondóig, vagy épp a honvédség fegyvereit vehették kezükbe, épp úgy, ahogy azt megannyi felnőtt is tette. A gyerekeket egyébként különböző ügyességi, balesetmegelőzési feladatok is várták, de szimulátorra is pattanhattak.

A rendezvény egyik fénypontja volt a folyamatosan teltházat produkáló Metal Sheet aréna. Az ideiglenesen, a stadion parkolójában felhúzott aszfaltringben a nyitónapon rendezték a Night Driveot, ahol látványos pirotechnikai és fényshow kíséretében mutattak be driftparádét, rendőrségi akciójelenetet, motorshowt, sőt, még egy Polski Fiat is elkápráztatta a nagyérdeműt. Másnap, tehát szombat délután újra megtelt a lelátó, s a lóerőkre éhező publikum ismét egyedülálló kaszkadőr- és autóshownak lehetett szem-, no, meg persze annál is inkább fültanúja. Ha pedig már fül, akkor a zenei élmény sem maradt el, a járműipari bemutatók között ugyanis színvonalas könnyűzenei koncertek szórakoztatták a jelenlévőket.

A Debrecen Driveot immár harmadik alkalommal hívták életre - töretlen sikerrel. A 2022-es esztendőben valamivel több mint 30 ezren látogattak ki a Nagyerdőre, ám idén, a 2023-mas eseményen rekord született, megdőlt a tavalyi vendégszám.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.