Bűnösök és ártatlanok a politikában

Plakátháború - milliárdokat költenek rá

Hazánk hatalmat gyakorlóinak megnyilvánulásai keveseket hagy hidegen. Állampolgáraink legjámborabbaikát is reagálásra, állásfoglalásra készteti. Sajnos, van miről véleményt nyilvánítani.

A jövő évi parlamenti választás előszeleként plakátháború dúl. A Jobbik, a kormányon lévőket ostorozó tablói az ország minden pontján megtalálhatók. A jobboldali párt kerek-perec kijelenti, s az utcán bárki olvashatja: a Fidesz politikusai és holdudvarában nyüzsgők jónéhányika lop. Állításukhoz két arcképet mellékelnek. Komoly vád. Az érintettek azonban hallgatnak. Maguk védelmében, ártatlanságuk bizonyítására nem tesznek feljelentést. Akkor pedig „nem zörög a haraszt…”, de ne szaladjunk a dolgok elébe, a következtetéseket bízzuk az Olvasóra.

A királyi tévé nagy dérrel-dúrral harsogta: Horn Gyula (rendszerváltás utáni harmadik miniszterelnökünk) ügynök volt. A Híradó riportere Ungváry Krisztián történészt kérdezte. A szakember a politikus múltjában kutakodott. Végül is semmi meglepőt nem mondott. Már korábban is közismertté vált, hogy a szocialista politikus pufajkás múlttal rendelkezett. Ügynöki tevékenysége sem meglepő, bár az áttanulmányozott dokumentumok szerint tevékenysége jelentéktelennek minősíthető. A keresztényi megbocsátás szellemében, mert a regnáló hatalom – állításuk szerint – keresztény alapon is nyugszik, minden bűn megbocsátható. Márpedig Horn Gyula tettei (1989-es határnyitás, a gazdaság rendbe tétele) bőven ellensúlyozták szocialista múltját. Szerte Európában Magyarországnak komoly elismeréseket szerzett. A német-német egyesítésért tett lépéseiért a németek a mai napig hálával gondolnak rá. Jelenlegi miniszterelnökünkről ez kevésbé állítható.

A Fidesznek mindig kell valami mumus. Volt „az elmúlt négy év”, gyurcsányozás, most meg itt a sorosozás. Nem hihető, hogy a világ egyik leggazdagabb emberének, Soros Györgynek központi problémája lenne Magyarország. Ő annál nagyságrendekkel nagyobb „projektekben” utazik, világméretekben gondolkodik. A magyar oktatásra és civil szervezeteire fordított összeg számára még zsebpénznek is kevés. A jelenlegi hatalom birtokosai közül többen Soros ösztöndíjainak köszönhetően szerezhettek diplomát. Nélküle senkik lennének! Akkor miért nem ágáltak? Soros Györgynek adják vissza ösztöndíjaik összegét! Míg azt nem teszik, sorosozásuk hálátlan, hányingerkeltő.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.