Berúgott, majd lemondott a fideszes alpolgármester

Püspökladány, 2014. augusztus 27., szerda (MTI) - Lemondott Kiss Zsigmond, Püspökladány fideszes alpolgármestere, mert egy „róla napvilágot látott videofelvételen nem a tisztségének megfelelő viselkedést tanúsított” - erősítette meg az MTI érdeklődésére szerdán Dombi Imréné, a hajdú-bihari város polgármestere.

Előzőleg a Népszabadság tudósított arról, hogy egy világhálóra kikerült videofelvétel tanúsága szerint egy kakasfőző fesztiválon a politikus olyan részeg volt, hogy „alig tudott megállni a lábán”.

Dombi Imréné polgármester, a Fidesz városi elnöke az MTI-vel közölte: elfogadta alpolgármesterének augusztus 25-ével történő lemondását.

A választásig hátralévő időben a posztot nem töltik be, az alpolgármesteri feladatokat belső átszervezéssel a polgármester, illetve más képviselők látják el - ismertette Dombi Imréné.

Hozzátette: a lemondás Kiss Zsigmond képviselői helyét nem érinti. A politikusnak a 8. számú választókörzet lakói szavaztak bizalmat, 2010-ben már második alkalommal. A választókerületben olyan több százmillió forint értékű beruházás zajlik, amit a továbbiakban is koordinálni kell a választott képviselőnek - jegyezte meg a városvezető.

Kiss Zsigmond az őszi önkormányzati választáson nem indul a Fidesz színeiben egyéni jelöltként, ezt a döntését a párt helyi szervezete elfogadta - tájékoztatta az MTI-t a városi pártelnök.

Megjegyezte azt is: fegyelmi eljárást nem indítanak az ügyben, Kiss Zsigmond ugyanis korrekt módon járt el, vállalta az eset következményeit.

A polgármesterhez eljuttatott közleményében azt írta: „emberek vagyunk, hibázunk, s úgy gondolom, hogy hibáinkat csak akkor tudjuk erkölcsileg a legkisebb veszteséggel magunk mögött hagyni, ha azt beismerjük” - idézte Kiss Zsigmond szavait Püspökladány polgármestere.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.