A DVSC női kézilabdacsapatának fiatal játékosa, Bordás Réka kézilabdás szülők gyermekeként kezdte bontogatni szárnyait a debreceni utánpótlásban. Átlövő posztról került a beállóba, majd miután végigjárta a korosztályos ranglétrát, az NB1/B-s Nyíradonyban pallérozódott.
Jól ment neki a játék, ám azt talán még ő maga sem gondolta, hogy az idei szezonra mekkorát fordul vele a világ. 2018 tavaszán ugyanis a debreceni vezetés úgy látta jónak, hogy a junior-világbajnok Tóvizi Petra párjaként Rékával pótolja a beállós poszton keletkezett űrt. Ő pedig köszönte szépen a bizalmat, s nekivágott eddigi pályája legnagyobb kihívásának. Hogy jó úton jár, aligha kérdéses, elvégre túl azon, hogy meghatározó játékossá vált klubjában, nemrég a B-válogatott márciusi összetartására is meghívót kapott Kim Rasmussentől.
- Édesapád, Bordás József tagja volt az első és máig egyetlen világbajnoki érmes magyar férfiválogatottnak 1986-ban. Mondhatjuk, hogy törvényszerű és elkerülhetetlen választás volt számodra a kézilabda?
- Természetesen apukámnak hatalmas szerepe volt abban, hogy én is a sportágban kötöttem ki. Szinte minden téren ráütöttem, és mivel már egészen kiskoromban „lelőhetetlen” voltam, teljesen természetes volt, hogy megpróbálkozom a kézilabdával. Amikor még apa edzősködött, rendre elkísértem, és miközben a csapat melegített, mi labdáztunk. Egyébként nem csak ő, hanem anyukám is játszott annak idején, ő NB2-ig jutott irányítóként.
- Jelentett ez bármiféle nyomást számodra a kezdetekkor?
- Nem igazán, mert a szüleim soha nem voltak elfogultak velem, mindig őszintén elmondták a véleményüket, és azt, hogy mit csináltam jól, vagy épp rosszul. Támogatásuk nagyon sokat jelent számomra, nélkülük egészen biztosan nem tartanék itt. S velük együtt megemlíteném a nővéremet is, akinek szintén rengeteget köszönhetek. Talán nem túlzás, ha azt mondom, hogy ő a legnagyobb szurkolóm!
- Eleinte átlövőként bontogattad a szárnyaid, idővel aztán bekerültél a falba, egy számodra addig teljesen idegen szerepkörbe. Mennyire volt zökkenőmentes az átállás?
- Tizenegy évig játszottam átlövőként, majd a korosztályos csapatunk beálló nélkül maradt, mivel többen „kiöregedtek”. Ezt követően találta ki két utánpótlás edzőnk, Győrvári Viktor és Vida Gergő, hogy próbáljuk meg, elvégre az alkatom ideális a poszthoz. Eleinte persze nehéz volt, szinte teljesen új fejezet kezdődött a pályafutásomban. Meg kellett szokni, de mára, a kezdeti sértettség ellenére is úgy gondolom, megérte váltani.
- Miután végighaladtál a DVSC korosztályos ranglétráján, az NB1/B-s Nyíradonyban találtad magad. Most már nyugodtan mondhatjuk, az ott töltött szezon vízválasztónak bizonyult a karrieredben.
- Beállóként jobbára csak védekeztem, így az adonyi egy év fontos mérföldkő volt abból a szempontból is, hogy egyre több lehetőséget kaptam támadásban. Ráadásul Köstner Vilmost jól ismertem korábbról, így minden tekintetben hasznos idényt húztam le ott.
- Mindeközben a DVSC vezetése is figyelt, nem egészen egy esztendővel ezelőtt pedig hivatalossá vált, hogy lehetőséget kapsz a szűk keretben. Ha a nyíradonyi kölcsönjátékra azt mondtuk, fontos mérföldkő, ez hatványozottan érvényes az idei évadra is. Milyen érzésekkel vágtál neki az előtted tornyosuló kihívásnak?
- Volt bennem egy minimális félelem a szezon rajtja előtt, hisz nem tudhattam, mire leszek képes a legmagasabb szinten. Az edzéseken azonban igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy megfeleljek az elvárásoknak, és szerencsére a lehetőséget is megkaptam. Talán mondanom sem kell, hogy ez mennyire fontos egy fiatal játékosnak, hiszen önbizalmat ad. Mindemellett a lányok is nagyon befogadók és segítőkészek voltak. Ennek köszönhetően a kezdeti drukk nem nyomta rá a bélyegét a teljesítményemre. Persze, tisztában vagyok azzal, hogy rendkívül hosszú út áll előttem.
- Bemutatkoznod aligha kellett a társaknak, hiszen korábban már edzettél a felnőttcsapattal, poszttársad pedig az a Tóvizi Petra lett, akivel szinte együtt nevelkedtél. Most pedig, nem túlzás kijelenteni, hogy nincs olyan DVSC-meccs, ahol legalább az egyikőtök ne brillírozna.
- Az mindenképp komoly előnyt jelentett, hogy a keret nagy részét már ismertem. A fiatalabbakkal kitűnő a kapcsolatom, de ugyanez érvényes a többiekre is. Úgy érzem, idén a közösségünk is nagyon erős, összetartunk és segítjük a másikat. Ami pedig Petrát illeti, nála keresve sem találhatnék jobb társat. Nagyon jól megértjük, kiegészítjük egymást, és nincs bennünk féltékenység a másik iránt, ha történetesen az egyikünknek jobban megy a játék, tudunk örülni a másik sikerének. Talán ennek is köszönhető az, hogy minden meccsen el tudja kapni valamelyikünk a fonalat.
- Szeptemberben hosszútávú szerződést írtál alá a klubnál. Mennyit gondolkodtál az ajánlaton?
- Ez szinte egyáltalán nem volt kérdés számomra, elvégre jól érzem magam Debrecenben, és minden adott ahhoz, hogy továbbfejlődjek.
- Teljesítményedre a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Kim Rasmussen is felfigyelt, mi több, meghívót is postázott a „B”-keret márciusi összetartására.
- Nagyon meglepődtem, amikor két edzés között otthon pihentem, és edzőnk, Vili bá’ hívott, hogy elsőként közölje velem a hírt.
- Hogy érezted magad az edzőtáborban?
- Nagyon jó volt, hatalmas pluszt adtak a válogatottnál eltöltött napok. Az összetartáson több régi ismerőssel is találkoztam, így nem volt teljesen ismeretlen számomra a közeg, nagyon jó kis társaság alakult ki. Két meccset is játszottunk, melyeken sikerült gólokat szereznem, és megismertem a játékrendszert, amelyben a válogatott játszik. Szerencsére a szövetségi kapitány, Kim Rasmussen is elégedett volt velem, és az edzőtábor végén elmondta, a továbbiakban is figyelni fog. Nekem pedig egyik legfőbb vágyam és célom, hogy állandó szereplője legyek az összetartásoknak, idővel pedig jó lenne a legjobbakkal együtt készülni. Petrának is mondtam, hogy szeretném, ha egy napon a válogatottban is együtt szerepelnénk!
- Néhány szó erejéig érdemes visszakanyarodni a klubszezonhoz, mely lassan a hajrájához közeledik. Mint ismert, december óta ismét együtt dolgozhatsz Köstner Vilmossal. Tisztán látható, hogy a rutinos tréner újbóli szerepvállalása jókorát lendített az együttes szekerén.
- Szakmailag Jensen is kiváló edző volt, viszont nem igazán tudta kézben tartani a csapatot. Ezen a téren hozott előrelépést Vili bá’, akinek mindannyian örültünk, ráadásul őt is nagyon feldobta a lehetőség. Sikerre éhesen és elszántan vágott neki a munkának, ez a fajta mentalitás pedig minket, játékosokat is inspirál.
- Mi lehet a reális elvárás a csapattal szemben a hátralévő fordulókban?
- Szeretnénk minden hátralévő meccset megnyerni, és odaérni a hatodik helyre. Ez nyilván nem lesz egyszerű, de ha mindannyian hiszünk benne, szerintem képesek lehetünk rá!
- S mit láthatnak a szurkolók az idáig rendre agilisan teljesítő Bordás Rékától?
- Mindent meg fogok tenni azért, hogy sikeresen zárjuk a szezont, és természetesen a későbbiekben is arra törekszem majd, hogy tovább fejlődjek, és egyre stabilabb kézilabdázóvá váljak.
- Ha távolabbra tekintünk, milyen főbb célok lebegnek a szemed előtt?
- Sportolóként az a legfontosabb, hogy meghatározó játékosa legyek a DVSC-nek. Emellett szeretném folytatni a tanulmányaimat a Debreceni Egyetem sportszervező szakán.
Tóth Sándor
Új hozzászólás