A második világháború nyugati frontján a németek utolsó támadása volt az ardenneki offenzíva. 1944. december 16-án a nácik váratlanul támadásba mentek át, de nem is biztos, hogy váratlan volt. Ez az ellenlökés azonban számtalan kérdést vet fel.
A normadiai partraszállás után a nyugati szövetséges csapatok, a hídfőből kitörve nyáron felszabadították Franciaországot. Szeptember elejére felzárkóztak a Rajna vonalára, mely Németország természetes határa. Itt elakadtak. A németek építette, mélységi tagozódású Siegfried-vonalon a védők sikerrel hárítottak el minden szövetséges próbálkozást. A Montgomery angol tábornok szorgalmazta, 1944. szeptember 17-én indított Market Garden hadművelet, mely a háború gyorsabb befejezését célozta meg, kudarcba fulladt. Ezután a nyugati fronton három hónapos patthelyzet alakult ki. A Wermacht decemberben e döntetlen állapotba támadt bele.
Hitler megálmodta terv lényege a meglepetésen és a várhatóan rossz időjárási viszonyokon alapult. Célként az angol és amerikai erők szétválasztását és Antwerpen elfoglalását tűzte ki. Elképzelése szerint így megakadályozható a szövetségesek utánpótlása, s remélte, sikerei eredményeként ellenfelei tárgyalóasztalhoz ülnek. Hiú ábrándok. Antwerpen elfoglalása nem stratégiai, csak taktikai sikert hozott volna. A szövetségeseket érzékenyen érintené a város elvesztése, ám francia kikötőkből az utánpótlást gond nélkül megoldhatták. Az égető üzemanyaghiány ellenére döntött az ellentámadásról. Úgy gondolta, a páncélosok a gázolaj pótlását amerikai depók elfoglalásával biztosítanák. Itt volt még a hely és időjárás kérdése. Úgy gondolta, ha 1940-ben a hegységen keresztül sikeresen támadott, és győzte le a franciákat, akkor most is eséllyel teheti. Való igaz, akkor a franciák arról nem vártak németeket. A hegyi utakat tankok, szállító járművek számára járhatatlannak tartották. Az 1944-es télies útviszonyok miatt még kevésbé tartották valószínűnek egy esetleg onnan induló támadást. A december közepi megindulást pedig az akkor a térségben uralkodó időjárásra alapozta. A felhők megakadályozták a szövetséges légiflotta tevékenységét, de egyszer kitisztul az ég. És akkor?
Ennyi rizikó kapcsán megkérdőjelezhető a támadás értelme. A Siegfried-vonal megállította a szövetségeseket. Hosszú, veszteségteljes harcok árán lehetett volna csak áttörni. Az erődrendszer aránylag kis erőkkel védhető. Miért kell akkor támadó hadműveletet indítani? A nyugaton bevetett erőkre a keleti fronton sokkal nagyobb szükség lett volna. A lengyel síkon a Vöröshadsereg megállíthatatlanul nyomult a III. Birodalom felé.
A támadás igazi miértjére egy érdekes feltételezés lehet válasz. Ha igaz, a valóságot akkor sem fogjuk soha megtudni. A szövetségesek cselét örök időkre titkosították. Itt-ott azonban utalások találhatók, amelyek magyarázatot adhatnak a németek ardenneki offenzívájára.
Ez a nagy csel. A nyugati szövetséges erők vezetője, Eisenhower tábornok és szűk köre ötölte ki. A Siegfried-falban verhetetlen németeket ki kellett csalogatni, és nyílt téren megütközni. Csaliként az Ardennekkel szembeni frontszakaszt jelölték ki. Meggyengítették az ott állomásozó alakulatok létszámát, erejét. Az addig ott szolgálókat kivonták, újoncokkal váltották fel. Tettek arról, hogy a hadrendi változásokról a német hírszerzés is tudomást szerezzen. Ezután már csak arra kellett várniuk, a németek mikor kapják be a horgot. Eisenhowerék részéről komoly volt a tét. A siker érdekében több ezer amerikait kellett feláldozni. Ez hazaárulás, háborús bűn. Ha a tervről bármi kiderült volna, az az egész vezérkar bukásához, katonai karrierjébe, hadbíróság elé állításához vezetett volna.
De a csel bejött. nyílt ütközetekben a németeket sikerült meggyengíteni, így a Rajna menti védvonalon áttörve elindulhattak a Birodalom belseje felé.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás