Költő és író volt. Versei forradalmi hangvételűek, novellái a megaláztatásról és a nyomorról szólnak. Tanulmányai többek között Csokonai Vitéz Mihályról és Petőfi Sándorról maradandóak.
Méltó kortársa volt Ady Endrének, Móricz Zsigmondnak, József Attilának és a népi írók legjobbjainak, illetve esszéivel Szerb Antalnak és Halász Gábornak is. Meg nem alkuvó természete miatt folyamatosan elszigetelődött. Egész élete ellentmondásokkal teli volt, mert még önmaga sem tudta, hogy hová is tartozik, bár kétségtelenül a magyar irodalom egyik legérdekesebb személyiségének tekinthető.
Szegény, sokgyermekes családban született Kisgyerekkorától Debrecenben élt. Édesapja ellenkezése ellenére gimnáziumba, majd a budapesti egyetem bölcsészkarára járt. Nem tudott azonosulni a fővárosi kortárs irodalmi élettel, mivel vidéki, proletár származása miatt lázadó, de egyben konzervatív is volt. 1904-ben magyar-latin szakos tanári végzettséggel a debreceni Református Kollégium könyvtárosaként, majd középiskolai tanárként dolgozott. Összeférhetetlensége miatt nem tudta megtartani az állásokat, de a költeményeit Nagyváradon is kezdték felfedezni. Juhász Gyula a Holnap társaságába hívta, de elutasította a lehetőséget, mivel nem akarta Adyt vezéréül elfogadni – valójában senkit sem. A Rákosi Jenő vezette Holnap-ellenes konzervatív irodalmi-politikai kör üdvözölte, de oda sem illett igazán.
1908-as párizsi látogatása után érezve hazája és városa elmaradottságát, négy társával megalapította a Bokréta irodalmi társaságot és antológiákat is kiadtak. Hatott rá a modern költészet, úgy érezte, már túlnőtt Debrecen konzervatizmusán, mégis elutasította a nyugati szemléletmódot. 1910-től a Petőfi Társaság tagja volt. 1913-tól a debreceni általános főreáliskolában tanított. A szocializmust és a nemzetköziséget hazatagadásnak gondolta, de 1918-ban mégis a Károlyi-kormányt pártolta, bár szemben állt a Tanácsköztársasággal. 1921 és 1931 között egyszerre volt proletárpárti és nacionalista. Bár látszólag elutasította Ady stílusát, mégis a költő 1919-es halála után az elsők között írta meg 1927-ben az Ady szimbolizmusa című elismerő tanulmányt. Nem találta a maga útját, sehova sem akart tartozni. Az urbánusok vidékinek, elmaradottnak tekintették, a népiek szemében pedig demokrata volt. Bár a kiadók szívesen foglalkoztak a regényeivel, betegségei miatt - amik már halála előtt 20 évvel elkezdődtek - egyre nehezebben tudott megélni. Mellőzöttnek „a meg nem értett zseninek” érezte magát, amiért nem lehetett valódi vezéregyéniség. A fasizmus előretörésével kiábrándult a szélsőjobboldalból, mert rájött, hogy a magyar nép vesztét fogja hozni. A legtöbb verse 1939-ig a lap fennállásáig a liberális Pesti Naplóban jelent meg. 1941-ben nyugdíjba vonult. Nevét debreceni és hajdúszoboszlói utcák őrzik.
A Hortobágyon
Vágj közibe paripádnak
Szentiváni fuvaros!
Hajts annak a délibábnak,
Mi ott távol lengedez, ingadoz.
Szárnyakat köss lovaidnak,
Hétmérföldest lépjenek
Mert e roppant pusztaságon
Nincsen élet, alusznak az emberek!
…
Fehér falvak táboráról,
Munkás népről álmodom…
Virágzó fák, szőlővesszők
Andalognak a felhajló dombokon.
A kopárság asztalára
Dús kalászt hint fürge kéz.
Estharangszó jár a réten,
Kiskapuban egy szerelmes fütyörész.
(Debrecen, 1881. január 17. – Debrecen, 1942. június 23.)
Nádai Nikolett
Új hozzászólás