Az év egy – immár – rövidke szakaszában az ország ünnepi központjává, államalapító Szent István királyunk napjának ékkövévé válik Debrecen.
A Virágkarnevál hetében megpezsdül a belváros, a Nagyerdő és debreceniek, illetve turisták tízezrei szórakoznak, fogyasztanak, találkoznak. No, de mi az, ami tökéletesen debrecenivé teszi mindezt, és mi az, amit már hiányolunk egy kicsit?
Számos kulturális, gasztronómiai lehetőséget kínál Debrecen az augusztus 20-át megelőző napokban. A Nagyerdőn Cseh Sörkertet, mondhatnám, (s)örömünnepet tartanak, Bor és Jazznapokat, különböző gasztrofesztiválokat. A belvárosban ez idő alatt lelátók épülnek, a nagyszínpadon pedig, a Nagytemplom csodás árnyékában színházi bemutatókat, koncerteket élvezhetnek az érdeklődők. Ez a megoszlás alighanem tökéletesen érthető és akár villamossal könnyedén leküzdhető az események közti távolság. Mindez már kevésbé igaz a táncosok fellépéseire, akiket olykor annyira széthúz a belváros, hogy egy, később a karneválon is végigvonuló formáció produkcióját megnézve könnyedén lehet, hogy másik kedvencünkről lemaradunk. Természetesen nem a Karneváli Hét Nagyerdő-központúságáról van szó, hiszen a stadion, a Békás különleges szerepet tölt be esztendők óta a menet szempontjából. Sokkal inkább arra gondolok, hogy a városközpont, mint Dósa nádor tér, Hal köz környéke egyre inkább hátrányba kerül a Nagyerdővel szemben a távolság miatt. Ellenpéldaképp a tűzijátékot tudnám felhozni, hiszen városunk – és azt hiszem, lehetek elfogult – és a régió egyik legszebb épületénél tartották éveken keresztül a pirotechnikai parádét – a Debreceni Egyetem főépületénél. Mindez érthető és esztétikus döntés volt, noha a Nagytemplom is kellőképp ünnepélyesen lenyűgöző hátteret adott.
És akkor jöjjön maga a lényeg! A Debreceni Virágkarnevál. Amikor virágáradatba borul a cívisváros, ünnepel a hajdúság központja és a Szent Korona Debrecen főterén áll. Még mindig ez a legszebb, legdebrecenibb ünnep, az ország egyik legnagyobb produkciója, hazánk legszentebb ünnepén. Az árak nyilvánvalóan alkalmazkodnak a gazdasági körülményekhez, így nem meglepő, hogy egy-egy központi lelátón elfoglalt helyért bizony kínosan és nehéz szívvel, de pergetni kell az ezreseket. Cserébe monumentális kompozíciók vonulnak el előttünk, a táncosok a kánikulával mit sem törődve ropják, a zászlók repülnek, forognak, a mazsorettpálcák pedig égnek a kezek alatt. Csodálatos ünnep, egészen elképesztően létrehozott és kivitelezett formában. Mindez délelőttől délutánig. Este pedig vége. Immár nincs Karneváléj, sem pedig az egykor hatalmas népszerűségnek örvendő esti felvonulás, pláne nem a Piac utcán. Pedig az az erkélyre kiálló, ezernyi, a közelben lakó idősebb cívis polgár szívét is megdobogtatta. Mégis vége este. A virágkocsik stadionnál megtekinthető bemutatója végetér, a virágautók motorja búskomoran felmordul, és amely virágépítményeket Nagyváradra viszik, fájdalommal telt szívvel hagyják el a cívisváros utcáit egy ilyen tüneményes karnevál után.
Egészen átalakult ez az időszak. Mind külsőleg, mind belsőleg. Nem csupán az útvonalról van szó, hanem a felhozatalról. Szűk háromhónapos Cíviskorzó helyett egyhetes, tömény programkavalkád, egyszeri felvonulás. Mindezért cserébe a karnevál után sem érnek véget bizonyos kísérőesemények, így a hangulat nem lankad augusztus 20 után sem. Kettős érzések kavarognak bennem emiatt. Szokatlan a Virágkarnevál efféle formája, mégis úgy érzem, nem tudok mást mondani, mint ez a legfelemelőbb, legdebrecenibb és legcsodálatosabb ünnep hazánk történelmében – mint Szent István napja, mind pedig az örök és elmúlhatatlan Virágkarnevál.
Barna Marci
Új hozzászólás