Nehéz, de atombiztos győzelem

Mócsán Bálint - több rekordot is döntött a mai mérkőzésen  Fotó: DEAC

Nem volt könnyű feladata a DEAC férfi kosárlabda-csapatának február 4-én, mert két igen nehéz ellenfél, a Szolnok és a szombathelyi Falco legyőzése után most az erős paksiakat kellett fogadniuk Debrecenben. Küzdöttek, de végül infarktus nélkül, örömmel a szívükben mehettek haza a debreceni szurkolók: Mócsán Bálint brillírozásával Djordje Drenovac feléledésével 81-75-re zárták a csatát.

Az Andjelko Mandics vezette csapat most nem a meglepően agresszív, letámadó tempóval kezdett, kissé túl nyugodtan vezette és dobálta a labdát az első negyedben. Az előző két mérkőzéshez képest lassúbb, kényelmesebb akciószervezések voltak jellemzőek a debreceniekre, de így is 26-18-cal zárták az első negyedet. Ez kissé megnyugtató volt, annál is inkább, mert a paksiak hiányos kerettel, mindössze tíz fős paddal érkeztek a cívis városba. Persze a bizakodásteli szusszanóhoz vitathatatlanul hozzájárult Mócsán Bálint három triplája is.

A második negyedben aztán megpróbált kapaszkodni a Paks, sikerült is, mert az erősödő védelmüknek köszönhetően 19-19 volt a dobott pontok aránya, a debreceniek részéről pedig egyedül Polyák László tudott triplázni, és a közönség kedvence, Drenovac is mintha nem jó állította volna be a kezét, folyamatosan rövideket dobott, ziccereket, büntetőt is kihagyott.

A nagyszünetben Mandics mester nyilván nem osztott csokinyuszit a fiúknak, ennek ellenére nem az elvárt tempóval léptek pályára a debreceni fiúk. Annál inkább hajtottak a a paksikak, akik egyre jobban idegesítették a debreceni szurkolókat. Bosszantóan sok volt a hazaiak részéről az eladott labda, a kihagyott dobás, és egyáltalán nem lehetett azt érezni, hogy ez a csapat bárkit meg tud verni.

A szurkolótábor ennek ellenére tette a dolgát, üvöltött, tapsolt, dobolt, és talán ez volt az, ami átbillentette a holtponton az egyetemi csapatot. A harmadik negyedet ugyan 16-22-es vereséggel zárták a hazai fiúk, de a záró negyedre összeszedték magukat, és újra olyan akciókat, látványos, átgondolt betöréseket, erős védősáncokat produkáltak, mint egy-két mérkőzéssel ezelőtt, amikor Andjelko Mandics mester átvette a karmesteri pálcát.

Az utolsó percek is erős szívveréssel teltek, az atomfiúk és vezetőjük minden taktikai rafinériát megpróbált, de végül megérdemelt 81-75-ös győzelmet arattak a debreceniek, köszönhetően a negyedik negyed 20-16-os dobásarányának.

A mérkőzés statisztikájához tartozik, hogy a DEAC majdnem 30 és fél percig vezetett, a paksiak mindössze 4 perc 40 másodpercig.

A mostani meccsen kiemelkedően nagy teljesítményt nyújtott a tavaly nyáron Körmendről átigazolt Mócsán Bálint, aki hat triplával gyengítette az ellenfél hálóját. A mai meccsen nyújtott teljesítményével rekordot döntött, mert az eddigi, Falco ellen dobott 26 pontját túlszárnyalta, és 27 pontot szerzett a debreceni csapatának. (Saját maga számára rekordot döntött azzal is, hogy most játszotta századik NB-I-es bajnoki mérkőzését.)

Mócsán Bálintot súlyos térdsérülése és műtétje után hívta bizakodással a DEAC vezetése, és most már a korai kételkedő hangok ellenére is nagyon szereti a szurkolótábor: több rajongója készíttetett közös fotót Bálinttal a meccs után.

Itt a helye a debreceni csapatban, mint ahogy Drenovacnak is, akinek 28 pont az egyéni csúcsa.

Barna Attila

DEAC – Atomerőmű SE 81-75 (26-18, 19-19, 16-22, 20-16)

DEAC: Govens 2, Neuwirth 5/3, MÓCSÁN 27/18, DRENOVAC 21/3, Tóth 6 csere: Taylor 11, Polyák 5/3, Scott 4, Kovács.

vezetőedző: Andjelko Mandics

ASE: EDWIN 16/3, Pajor 5/3, Buckingham 14/3, Eilingsfeld 13/3, ATKINSON 27 csere: Karosi, Kékesi.

vezetőedző: Csirke Ferenc

Andjelko Mandics: Gratulálok a srácoknak és a Paksnak is, tartalékosan jöttek, de mindent beleadtak a mérkőzésbe. Számomra az egyetlen pozitívum, hogy nyertünk, voltak rövid, jó periódusok, de a meccs nagy részében nem játszottunk jól. Sok támadó lepattanót kaptunk, főleg a harmadik negyedben. Ezáltal idegesek voltunk a támadásban, sok eladott labdánk volt, de a végén sikerült nyernünk, ennél sokkal jobban kell fókuszálnunk a jövőben. Megyünk tovább, még két nehéz meccs vár ránk a válogatott szünet előtt, muszáj összeszednünk magunkat.

Mócsán Bálint: Gratulálok a Paksnak, nagyon kemény, a végletekig kiélezett mérkőzést játszottunk. Nem úgy alakult ez a meccs, ahogy elterveztük, kevés dolgot sikerült megvalósítani, de összességében nagyon örülök a győzelemnek, fontos volt számunkra. Ez a három mögöttünk lévő győzelem akkor fog sokat érni, hogyha az előttünk lévőket is megnyerjük.

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.