Évtizedekkel ezelőtt kerültek kezembe Palocsay Zsigmond kötetei. Nem volt akkor (a hatvanas-hetvenes években) egyszerű erdélyi költőként Magyarországon elhíresülni. Minden versrajongónak vannak kismester-kedvencei, én nagyon szerettem – mások mellett – Palocsay Zsigmond líráját. Talán azért, mert póztalan és Dsida Jenő-i szerénységet mutat, nem nyakkendős líra, nem kívánkozott piedesztálra, nem vágyott arra, hogy agyonszavalják versmondó-versenyeken.
Palocsay Zsigmond a kalotaszegi Tordaszentlászlón született 1935-ben, s Kolozsvárott halt meg 1994-ben, nem érte meg a hatvanat. Palocsay Kisó Kata (1968) színésznő, bábszínész, rendező, egyetemi oktató apja. Édesapja, Palocsay Rudolf (1900-1978) is híres alakja volt az erdélyi magyar írásbeliségnek, mint jeles kertészeti szakírót és biológust emlegeti a kolozsvári emlékezet. Nyilvánvalóan innen a magyarázat, hogy a költő fiú világlátásának centrumában szinte nem is az embervilágot találjuk, hanem a flórát.
Középiskolai tanulmányait a kolozsvári Református Gimnáziumban végezte. Tizedik osztályos korában egy rendszerellenes diákszervezkedésben vett részt, ezért öt évre börtönbe került. Szabadulása után, 1955-ben érettségizett, majd két évig a Mezőgazdasági Főiskolán tanult, végül a Zeneakadémián hegedűtanári diplomát szerzett. A kolozsvári zenei líceumban tanított. Viszonylag későn ért költővé, gazdag költői szókincse a természeti világból ihletődött. Bábjátékokat és gyermekverseket is írt. A kolozsvári Napsugár Kiadó munkatársa volt.
Kötetei: Kórémuzsika (versek),1966; Kakukkfuvola (versek), 1968; A nagyelefánt (vadászmese), 1968; Kutyatej (gyermekversek), 1969; Fagyöngy (versek) – Szilágyi Domokossal,1971; Nádirigó (lírai reflexió), 1971; A Vigasz Fája (versek),1974; Lepkeszárnyon (bábjátékok),1974; Aki búsul, megöregszik (verses mese) 1976; Felnőttek meséskönyve (versek),1977; Illetlen párhuzamok (versek),1979; Borzaskata (gyermekversek),1983; Felhőmező (poéma),1985; Szalmavirág (versek),1987; Százszorszépem száz levele (gyermekversek),1987; Katángszirmok (versek),1991.
(erdei)
A FÁKRÓL
Szél hozta, földre szórta,
őt is avarba dugta,
pállott, megázott,
faggyal nem számolt,
csak megkapaszkodott,
mert úgy tett minden társa
- így teszünk mindnyájan,
senkinek se több a dolga,
amikor születik;
- a többi intéződik:
füvet kíván a béka,
s a hó indul.Csírázzunk - mert mindig így tesznek,
cikázzunk - mert mind úgy tesznek.
Serényen leveleztek,
sziklevelet eregettek,
dongó biztatta őket
lóoltáskor.- Nyírfa!?
- Jelen!
- Tölgyfa is!?
- Jelen!
- Kőrisfa!?
- Jelen!
De ki kérdezett!?- Mindnyájan itt vagyunk
- szólott a többi - tudhatnák;
tudjuk a dolgunk - láthatnák,
hát ne kérdezzenek,nem lettünk többek,
se kevesebbek,
mi csak születtünk kérdezetlen,
meghalunk neveletlen,
az erdő nem gyümölcsös.
Új hozzászólás