Hívták Gesztinek, Gesztesnek, Gesztelynek is. Születéséről, fiatalkoráról semmit sem tudni. Az 1840-es években vált ismertté, amikor öt vármegyét tartott rettegésben.
Rabolt, lopott, ahol, és amit lehetett. Nemcsak a gazdagokat sanyargatta. Nem nézte a zsákmány tulajdonosát. 1845-ben elfogták, elítélték. A kállói (most Nagykálló) börtönben ette a rabok keserű kenyerét.
Az 1848-as forradalom szabadulást hozott számára. Szabolcs vármegye éppen az ő vezérlete alatt eresztette szabadon a kállói vár rabjait, hogy ők is segítsenek a honvédség részére élelmet zsákmányolni.
A forradalom és szabadságharc után újból összeütközésbe került a törvénnyel. Többször kényszerült viselni a régi vármegye láncát, melyben minden a régi volt, csak a rendszer és a bírák cserélődtek. Gesztennek több ízben sikerült megszöknie. Leggyakrabban, amikor rabok vizet hordtak a várba. Egy alkalommal a helyi földes úr fiának, Kállay Ákosnak a kúthoz kikötött lovára pattanva oldott kereket, csuklóján a láncokkal.
Ez volt az utolsó szökése, mert a zsandárok utolérték és a geszterédi erdőben lelőtték.
Geszten Jóska tagadta, hogy valaha is embert ölt volna. A nép szóbeszéde szerint azonban egyik társát éppen azért lőtte le, mert az általuk kirabolt papot megölte.
Társaival szemben kérlelhetetlen volt. Egy másik eset is bizonyítja. 1845-ös elfogása után, a bírósági tárgyaláson egyik rablótársa, Zsíros Pista a betyárra vallott. Hirtelen gerjedt dühében Geszten Jóska lecsavarta kezéről a vasat, és mielőtt a bíróság reagálhatott volna, cinkostársát úgy arcul ütötte, hogy az aléltan terült el a padlón.
A betyárról számtalan ének, népdal született. Állítólag akad köztük olyan, amit maga a betyár szerzett. Kovács István, Szabolcs vármegyei kir. táblai bírónak sikerült kinyomoznia, mely szerint az alábbi dal szerzője minden valószínűség szerint a betyár.
Erdők, mezők, ligetek,
De sokat jártam bennetek!
De sok nappalt éjszakával
Töltöttem el bujdosással!
Zöld erdőnek lombos ága,
Sokat búsultam alatta.
Gesztely Jóska két szép lánya,
Mindig aztat siratja.
Édesanyám sok szép szava…
Kit fogadtam, kit meg soha.
Fogadnám most, de már késő,
Hull a könnyem, mint az eső.
(Borovszky Samu: Szabolcs vármegye, Bp., 1900)
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás