A néni nemrég vesztette el férjét. Ahogy illett, eltemette, majd emlékére hatszázezerért síremléket is emeltetett.
Az összeg nem vágta földhöz, hiszen az elkerülhetetlenre hosszabb ideje gyűjtögettek. Ha esett, ha fújt, urához minden nap kilátogatott. Leült sírja szélére és beszélgetett elhunyt párjával. Elsorolta a nap történéseit, emlegette pótolhatatlan hiányát, mire menetrendszerűen könnybe lábadt szeme.
Meglehetős kora ellenére a végső nyughelyre biciklivel kerekezik ki. Egész életében keményen dolgozott. Soha nem hagyta el magát. Úgy gondolta, hátralévő életében sem tesz másképpen. Korát azonban érzi. Hol itt fáj, hol ott sajog, de azért teker, teker és teker.
A minap, amikor befejezte urával a diskurzust, fogta kerékpárját, a temetőkapu felé kezdte tolni. A sírok között nem pattant nyeregbe, mert kegyeletsértésnek tartotta. Útközben futott össze szomszédasszonyával. Köszönés helyett panaszáradatot zúdított rá:
- Voltam az uramnál. Tudod, kedvesem, minden nap nála vagyok. Legszívesebben hozzáköltöznék. Nekem már teher a földi élet…
- Ne mondjon ilyet! – tiltakozott a nő. – Igenis, nagyon jól tartja magát.
A néni csak legyintett: - Ugyan, kinek tartsam jól magam? Uram a föld alatt, fiam Angliában. Felém se néz. Egyszál magam vagyok, mint a mutatóujjam. Ki fogja észrevenni, ha meghalok?
- Ne bolondozzon már! – ágált a szomszéd. – Egyrészt ott vannak az asszonyok a nyugdíjas klubból, másrészt olyan jól tartja magát, hogy a húszévesek is megirigyelhetik. Engem biztos túl fog élni.
- Aranyoskám, dehogy fogom. Fáj a hátam, rosszul látok, a sérvem kiújult. Tegnap kapálgattam a kertben. Rosszul léptem és kifordult a bokám. Tettem rá vizes borogatást. Estére elmúlt a fájás, de aztán reggel… - keserveset sóhajtott.
- Pihentesse! – javasolta a beszélgetőtárs.
- Nincs nekem arra időm – legyintett. – Jövök az uramhoz, meg lótok-futok, mert a jövő héten születésnapom lesz.
- Hanyadik?
- A kilencvenedik – nevetve húzta ki büszkén magát. – A havernőkkel kétnapos bulit csapunk. Olyan igazi ereszd el a hajam lesz. Megérdemlem, ha már eddig kibírtam - nyerített fel, ököllel a levegőbe csapva. - Na, az isten áldja! – búcsúzott aztán hirtelen.
A kirúgás a hámból közelgő lehetősége oly mértékben felvillanyozta, hogy bokasajgásáról és egyéb panaszairól megfeledkezve pattant fel kétkerekűjére, taposott a pedálokba. Ősz haja lobogott a menetszélben.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás