Rába György (Bp., 1924. – Bp., 2011.) Kossuth- és Széchenyi-díjas költő, író, műfordító, irodalomtörténész, pedagógus, kritikus volt. 1944-ben Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-francia szakán kezdte felsőfokú tanulmányait. Az Új Hold folyóirat egyik alapító szerkesztője volt. 1948-ban szerzett tanári diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen.
Első versei a Nyugatban és a Magyar Csillagban jelentek meg. Korai kötetei után csak 1961-ben jelentkezik a megújult szemléletre valló Nyílttenger című kötettel; ezt újabb hosszú szünet után követi 1969-ben a Férfihangra. Alkotókedve az 1980-90-es években föltámadt, egymást követték a verseskönyvei. Az 1990-es évek közepétől elbeszéléseket is írt.
1982-ben Próbaidő – Új és válogatott versek című kötetében így összegezte ars poeticáját, vallomását a költészetről: „a líra azzal érdemli meg nevét, hogy indulatot közvetít, ezért egyszeri és drámai megnyilatkozás is. A költészet mindig a személyes és az egyetemes kölcsönhatásából születik meg.”
Rába György:
Szeretetvendégség
Szerettem ha fölnevettek
szerettem hogy hangjuk csengett
szerettem a hirtelen csöndet
szerettem a morajló emberzsivajt
nem szerettem az elnyelt választ
a párhuzamos monológokat
de kettesben a természet beszédét
szerettem a mosollyal tűzdelt tálat
csorgók kortyát a szikkadt ínyen
egy kézszorítást a sötétben
napvert árnyékot téli tűzfalon
hogy én vagyok én éjszakáig
szerettem s azt hogy különös a másik
Új hozzászólás