Az ország legszebb hangú ügyfélszolgálatosai

Nagyné Szőke Krisztina a díjátadáson

Telefonos ügyfélszolgálaton dolgozó munkatársak számára rendeztek hangszépségversenyt, immár ötödik alkalommal.

A Direkt és Interaktív Marketing Szövetség, a Kreatívval és a Petőfi Rádióval együttműködésben kiírt megmérettetésére több mint 120 nevezés érkezett, amelynek majdnem a fele az E.ON Magyarország kollégáinak hangfelvétele volt. Olyan nagy cégek versenyeztek még, mint a DHL Expressz, az Erste Bank, az Invitel, a Protocall, a Schibsted Hungary és a UPC Magyarország. Idén csaknem 40 férfihangot is meghallgathatott az előzsűri.

A döntőbe jutott 10-10 legjobb férfi és női hangra egy hétig lehetett szavazni a Kreatív.hu oldalon. A zsűri tagjai a döntősök közül egy-egy szakmai különdíjra érdemes versenyzőt is kiválasztottak.

Női hang kategóriában a közönségszavazatok alapján harmadik lett Nagyné Szőke Krisztina, az E.On ügyfélszolgálat munkatársa. Vele beszélgettünk.

- Úgy tudom, önnek jelentős rádiós múltja van.

- Tizenhét éves voltam, amikor indult a kereskedelmi rádiózás. Városunkban a Debrecen rádiónak volt egy kereskedelmi adása, naponta délután fél öttől fél nyolcig. Ez a rádió meghirdetett egy pályázatot, hogy reklám hangot keres. Tizenhét éves gimnazista lányként gondoltam egyet és jelentkeztem reklám hangnak. Mind a három előselejtezőn túljutottam, és végül én lettem a rádió reklám hangja. Ezután következett a kereskedelmi rádiók fénykora. Ekkor indult a huszonnégy órás sugárzású kereskedelmi adók tömkelege. Debrecenben a City volt az első. Véletlenül pont abban a lépcsőházban volt a stúdiójuk, ahol én laktam. Ebben a rádióban már hírszerkesztő, hírolvasóként dolgoztam az egyetem mellett. Akkor már Debreceni Agráregyetem kereskedelem, marketing és általános agrármérnök szakára jártam. Dolgoztam még többek között az Univerzum rádióban, a Rádió 1-ben is.

- A versenyen mindenki ugyanazt a szöveget kapta?

- Az elődöntőben igen. Itt, egy általános műsorismertetőt kellett felolvasni. A második fordulóban már különböző szövegeket kaptunk.

- Mi a konkrét feladata az E.ON-nál?

- Ügyfélszolgálati területi referensként dolgozom az EON-nál.  Én és még hét szakmai támogató kollegámmal gyakorlatilag négyszáz ügyfélszolgálati munkatársnak nyújtunk segítséget.  Közvetlenül nem érintkezem az ügyfeleinkkel. Viszont az én hangomat hallják a telefonos menürendszer felületén. Szóval, én vagyok az, aki senkivel sem beszélek, mégis minden ügyfél találkozik a hangommal.

- Mennyire lendítheti meg a rádiós karrierjét ez a díj?

- Mindketten tudjuk jól, a médiában a babérok nem vidéken teremnek. Most még nem lehet pontosan tudni, milyen hozadéka lesz még, vagy pontosabban lehet még ennek a harmadik helynek.

- Hol volt a díjátadó ünnepség?

- Budapesten a Gresham palota melletti, Ötkert nevezetű szórakozóhelyen. Itt Szabó Dávid Güntertől vehettem át az oklevelemet, ami már a munkahelyem falát ékesíti.

Eredmények:

Nők:

1. Darvas Viktória Éva / UPC Magyarország

2. Mácsai Krisztina / ClearWater

3. Nagyné Szőke Krisztina / E.On ügyfélszolgálat

Férfiak:

1. Varga Zsolt / Magyar Telekom

2. Kovács Gergely / Telenor

3. Gintner Máté / Instrum Justitia Zrt.

Nagyné Szőke Kriszta hangja ezen a linken halható:

https://soundcloud.com/kreativmag/nagyne-szoke-krisztina

dalnoky

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.