„…Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?
Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort…”
Kölcsey Ferenc a Huszt c. epigrammájában a dicső múlttal szemben a jelenre hívja fel a figyelmet. A múltra emlékezve szomorú, lehangoló a jelen, a jövő pedig erősen kétséges.
Ma megnyílt a 85. Ünnepi Könyvhét. Két órával Esterházy Péter megnyitója után jártam a Csapó utcai könyvsátraknál. Amit tapasztaltam, több mint lehangoló…, de erről egy kicsit később. Hadd merengjek én is egy kicsit a múltba, amikor sikerkönyvek többszázezres példányszámban nyomódtak, amikor közelharc dúlt egy-egy könyvért, amikor hajnalban kígyózó sor állt a Csokonai könyvesbolt előtt Moldova György: Bűn az élet c. riportkötetéért…
Apropó, a kommunista mivoltát nyíltan vállaló (Le a kalappal előtte! Manapság nem az őszinteség, a nyílt színvallás jellemzi a magyarságot) öreggel a Mihály napi vásáron találkoztam. Megértve, megfogadva az új idők szeleit, maga menedzselve miskolci könyvét (Érik a vihar), bízva a személyes kontaktus erejében, hatásosságában, árulta szerzeményeit. Fáradt lehetett (akkor hetvenhat éves mester esetében nem meglepő), rosszkedvű. Nehezen élte meg, hogy lassan nem kell a könyv (nemcsak az övé) senkinek. Miskolci munkáját már csak huszonötezer példányban nyomták, s ez még mindig a 2010-es év könyvkiadási csúcsa volt!... De hol a hatszázezertől, meg az utánnyomástól! Figyelmeztetett is: - Fiatalember, ha eddig nem írt, hozzá se kezdjen! A kutyának sem kell már könyv.
Pedig a múlt század közepére megszűnt az analfabétizmus, az olvasni való mindenki számára elérhetővé vált (nem a Szabad Népre gondolok). Kicsik és nagyok örömmel falták a sorokat, s olyanok adták a muníciót, mint Illyés Gyula, Déry Tibor, Örkény István…
Az előző rendszer katonaságában írnokként szolgáltam le a két évet. Brézai századparancsnokot nem egy kiművelt főként ismerhettem meg. A „demokratikus” változás éveiben a parasztsorból kiemelt férfit gyorstalpaló tanfolyamon képezték tisztté. Egyszer behivatott a parancsnokiba. Kinyitotta páncélszekrényét, és elővett egy könyvet. Egyből felismertem, hiszen ifjúságom egyik legtöbbször falt vadászkönyvét tartotta kezében (Molnár Gábor: Amazonas őserdeiben). Felütötte a hetvenhatodik oldalon, aztán szögediesen közölte: - Ölvtársam! Tudom, maga szöröti a könyvököt. Én is. Özt már fél évö olvasom. Nagyon jó.
Jó, jó, tudom, ez poéngyanús történet! Nem ezért írtam le, hanem demonstrálandó, hogy ki mindenki olvasott akkortájt. És most?
Itt térek vissza a jelenbe, pedig de jó volt még a múltba révedezni! A Csapó utcán húsz sátrat állítottak fel. Ebből öt sátorban antikvár könyveket árusítottak, a Tóth Könyvkereskedés két standot foglalt el. Sátort kapott az Egyetemi Kiadó, a Református könyvesbolt, egy ezoterikus könyveket árusító vállalkozás és az Alföld Nyomda kézinyomdája. Ezek egyike sem a honi kortárs irodalom legfrissebb alkotásait kínálta. Mégis e sátraknál akadt még néhány szemlélődő. Amúgy pangás, lézengés. Az egyik sátornál nyugodtan leltározhattak, mert érdeklődő nem zavarta ténykedésüket. Négy órakor két helyen kezdődött dedikálás. Tóth-Máthé Miklóst és dr. Nagy Attilát sajnos nagyon ritkán zavarták. Ismerőseikkel beszélgetve múlatták az időt. Ünnepi hangulatnak nyomát sem lehetett érezni. Az egyesekben még leledző könyv iránti áhítatnak a kegyelemdöfést a közeli kávéházból kibömbölő zene adta meg. A gyéren érdeklődők ráadásul testi épségüket is óvni kényszerültek, mert őrült bringások teljes sebességgel tekertek át a sátrak között.
Szomorú, szomorú, szomorú. Szomorú: a mai fiatalság nem olvas. Könyv ellen be vannak oltva. Felnőttek a karrierért, sikerért, pénzért, fegyverért, paripáért áldozzák fel az olvasás örömét. Az idősek olvasnának, de kevés a nyugdíjuk. Vége a Gutenberg-galaxisnak?
Hogy valami jó is kerüljön írásom végére, megosztom önökkel ünnepi meglepetésem. Ő Grecsó Krisztián. Bevallom a kortárs irodalommal hadilábon állok. Ismerem Esterházy, Vámos Miklós, Nádas Péter néhány munkáját, de ennyi a jéghegy csúcsának sem elég. Utóbbi időben történelmi témájú könyvek garmadája fordult meg a kezemben. Grecsóról eddig jóformán semmit sem tudtam. Megvettem a „Megyek utánad” c. regényét. A fülszövegét elolvasva komoly izgalomba jöttem (a férfi és nő közötti kapcsolaton túl más izgalmak is léteznek). Mivel sztereóban egyszerre két történelmi munkát falok, még két napig a polcon kényszerül heverni. Isten bizony, nehezen várom ki!
Lehet, a délutáni pangásban egyedül engem lelkesített a rengeteg könyv látványa. Szívem szerint több tucatnyit vásároltam volna, ám az végleges csapást jelentett volna a családi kasszára. Néhány mű megvásárlásáról azért nem mondtam le, csak akkorra elvész a novum varázsa.
Összességében az ünnepi könyvhéttel kapcsolatban bennem csak a lehangoltság, szomorúság maradt. Végre tenni kellene az olvasási igény újraélesztéséért! Hogy mit? Az megérne egy másik cikket.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás