Nagyszalontán született 1897 őszén és Budapesten halt meg 1969 nyarán. Bihari ridegpásztor családban született, maga is bojtár, majd juhász volt Nagyszalonta környékén. Az egész világirodalomban is ritka, hogy valaki ilyen kevés iskolával ilyen jelentős szépíróvá nője ki magát. Debreceni irodalomtörténész, Görömbei András (1945-2013) írt róla monográfiát. A néptől tanulta meg leginkább, hogyan kell balladát írni. Hajdú-Biharban különös, ma is élő kultusza van, több irodalmár foglalkozott vele, több itteni költő tartotta őt példaképének. Bényei József „koszorúba” gyűjtötte a Sinka Istvánhoz címzett, róla írt verseket.
(erdei)
Sinka István
Ballada a Körözs mentén
Két anyóka feketében
gyászol a Körözs mentében.
Jár az egyiknek nyolc ökre,
koldus mégis mindörökre.
Másiknak van három tyúkja
s szegénységből gyalogútja.
Az ökrösnek szép lánya volt,
szép homlokán pihent a hold.
A tyúkos hű fiat nevelt,
vállán egy nagy csillag hevert.
Mind a kettő gyönyörű volt -
találkoztak: Csillag és Hold.
Találkoztak, el is vesztek,
kár, hogy szerelembe estek.
Csillagnak lett Hold a rabja,
s nem volt éje, nem volt napja.
Aki gazdag ökrös asszony,
azért az, hogy átkozhasson,
ha lányára néz a legény,
s szegény asszony fia szegény.
Jaj, mért is volt fehér háza,
s mért nyolcas ökörigája?
Mért ásatott téglás kútat,
lányának halálba útat.
Anyja talán el se hitte,
mikor a gyászkocsi vitte.
Szegény asszony egy csillaga,
eltűnt az is egy éjszaka.
Mondják: nekiment a rétnek
s onnan a folyó vizének...
Két anyóka feketében
sír a nagy Körözs mentében.
Van a gazdagnak nyolc ökre,
mégis messzi néz örökre.
Messzi néz és hallgatózik,
hogy a szegény átkozódik.
Új hozzászólás