Németországban a kormányoldal emelné a parlamenti ellenzék állami támogatását (kommenttel)

Bálint Marcell, az MTI tudósítója jelenti:
    Berlin, 2014. január 22., szerda (MTI) - Németországban a törvényhozás alsóházának (Bundestag) kormánypárti frakciói emelni kívánják az ellenzéki képviselőcsoportok állami támogatását, hogy az ellenzék jobban helyt állhasson a csaknem 80 százalékos kormánypárti többséggel szemben.

 

    A nagykoalíciót alkotó pártok, a konzervatív CDU/CSU és a szociáldemokrata párt (SPD) képviselőcsoportja megállapodtak abban, hogy javasolják az úgynevezett ellenzéki pótlék emelését - nyilatkozott szerdán Berlinben Thomas Oppermann, az SPD frakcióvezetője. A kormányoldal a juttatás "érezhető növekedését" szeretné elérni, hogy javuljon az ellenzéki frakciók munkájának hatékonysága - tette hozzá. A tervezett emelés pontos mértékét nem említette.

    A két ellenzéki frakció, a Baloldal és a Zöldek képviselőcsoportja üdvözölte a javaslatot, de hangsúlyozták, hogy az anyagi támogatás növelésével nem elégednek meg, mert alkotmányos feladataik ellátáshoz elsősorban az ellenzéki jogokat kell szélesíteni. Az ellenzéki pótlék azt a hátrányt hivatott kiegyenlíteni, hogy a kormánypárti frakciók nemcsak a saját szakértőikre és a Bundestag tudományos szolgálatára, hanem a minisztériumok szakértői apparátusára is támaszkodhatnak. A frakciók a 2013-as adatok szerint a működési költségeikre havonta 371 258 eurót kapnak, és képviselőnként további 7751 eurót. Az ellenzéki pótlék az így előálló összeg 10 százaléka.

    A tavaly őszi választások után megalakult 631 fős Bundestagban a CDU/CSU-nak és az SPD-nek együtt 504 képviselője, 79,8 százalékos többsége van.   Az ellenzéki jogok szélesítése a Bundestag megalakulása óta napirenden van. A kormányoldal még nem lépett, az ellenzéki pótlék emelése az első konkrétnak nevezhető javaslat. Ugyanakkor a napokban kiszivárgott a Bundestag elnöke, Norbert Lammert javaslata, amely szerint a Baloldal és a Zöldek követeléseinek megfelelően be kell vezetni egyebek között, hogy az ellenzéki frakciók együtt kezdeményezhetik vizsgálóbizottság felállítását és rendkívüli ülés összehívását. A jelenlegi szabályok szerint vizsgálóbizottság felállításához a képviselők legkevesebb 25 százalékának támogatása szükséges, rendkívüli ülést pedig a képviselők legkevesebb egyharmadának támogatásával lehet összehívni.

 

Szerkesztői komment:

 

Egy ország, ahol a többség él és nem visszaél túlsúlyával

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.