Az utóbbi idők legnagyobb vidéki tüntetésére került sor február 3-án Miskolcon. Pedagógusok, diákok, szülők vonultak fel, tiltakozva a jelenlegi oktatási rendszer ellen. A szakadó eső ellenére legalább ötezren vettek részt a tiltakozáson.
A tüntetés előzménye a miskolci Hermann Ottó Gimnázium tantestületének nyílt levele, melyet január 5-én tettek közzé. A kormány felé nyilvánították ki elégedetlenségüket. Elegük lett az értelmetlen adminisztrációból, a túlterheltségből, a központosított oktatásból. Az országban a gimnázium tanárai tárták először a nagy nyilvánosság elé a honi oktatás súlyos problémahalmazát. Levelükhöz egyre több iskola csatlakozott, a tüntetés idejére elérte a hatszázhatvanegyet, újabban pedig diákok és szülők is. Mindannyian egyet értenek a nyílt levélben megfogalmazottakkal.
A levél által az addig hosszú ideig mélyben lappangó, a tankerületek és a kormány által agyonhallgatott problémák kerülhettek napvilágra. A hermannosok megnyilatkozása óta számtalan vélemény erősítette a gimnázium tanári karának igazát, a kormány azonban ezek ellenére nem érti, mi bajuk van a pedagógusoknak. Ők pontosan tudják, ezért üzenik a kormánynak, hogy az utolsó pillanatban vannak. Nem a pedagógusok keresete, megélhetése a fontos, hanem a gyerekek, s rajtuk keresztül az ország jövője.
A problémákra, követelésekre, javaslatokra az oktatásért felelős Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kerekasztal tárgyalások ötletével válaszolt. Hamar kiderült, csak az időhúzást szolgálná. Ráadásul mostanra az is nyilvánvalóvá vált, hogy nemcsak időt húzni akarnak, hanem a tiltakozókat megosztani. A tankerületi kerekasztal megbeszéléseket éppen február 3-ára, a miskolci és további tíz városban megtartandó tüntetésre időzítették.
Ehhez hasonló rosszindulatú próbálkozásokat tapasztalva döntött a pedagógus társadalom az utcára vonulás mellett. Tárgyalóasztal mellett vajmi kevés eredményre számíthatnak, egységben, erőt demonstrálva sokkal több esélyt látnak.
A Miskolcon, a Tizeshonvéd utcán, a Hermann gimnáziumnál gyülekezők paprikás hangulatát továbbszította egy friss hír, miszerint a helyi fideszes vezetés megfenyegette a fenntartásukban működő óvodák dolgozóit, ne csatlakozzanak a megmozduláshoz, mert annak komoly következményei lehetnek. A felvonulni kívánok már az utcán egyet értettek, hogy egységben az erő, egész tantestületeket nem bocsáthatnak el. Információik szerint a miskolci óvodák jelentős létszámmal jelentek meg az indulásnál.
A tüntetők fáklyákat gyújtottak és rendőri felvezetéssel a városháza felé indultak. A várakozással ellentétben ott nem álltak meg, hanem a vonuló tömeg egyenesen a Hősök terére sétált. A teret és a környező utcákat is megtöltötték a demonstrálók. A megmozdulás hivatalos részére várva a résztvevők az oktatással kapcsolatos rémséges történeteket meséltek. A Miskolc elit iskolájába, a Földes Ferenc Gimnáziumba járó végzős tanulónak heti negyvennégy tanórája van. Kis elsősök napi nyolc órát kénytelenek iskolában tölteni. Diplomás tanárt a nyári szünetben portai szolgálatra osztottak be. Szeptemberben óraadóként kezdő kolléga ebben a tanévben még nem kapott fizetést. Egy tanár pedagógus I. kategóriából pedagógus II.-be történő átsorolását a KLIK harminckét nap alatt nem végezte el.
Csabalik Zsuzsanna, a Pedagógusok Szakszervezetek miskolci szervezetének vezetője celebrálta a megmozdulást. Felszólalt Pilcz Olivér, a Hermann gimnázium köznevelési kerekasztalának vezetője, Pukli István, a zuglói Teleki Blanka Gimnázium igazgatója, volt és jelenlegi hermannos diákok, de Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének, Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete vezetője.
Minden felszólaló elítélte a jelenlegi oktatási rendszert. Hangsúlyozták, hogy a tanároknak az a bajuk, hogy a köznevelés jelenlegi rendszere embernyúzó, tanárról és gyerekről hét bőrt lehúzó. Elvette a tanítás és tanulás örömét. A hatalom elveszi a gyerekektől a gyermekkorukat és el akarja venni a jövőjüket is. Alapvető változtatásokat követelnek.
A tömegben örömmel fedeztem fel debreceni pedagógusokat is. Azért felvetődik a kérdés: a cívisváros tanárai miért kényszerülnek máshol véleményt nyilvánítani?
A demonstráció este hét körül fejeződött be. A szakadó eső ellenére kitartott a tömeg. Jelezték, hogy ott lesznek a február 13-ára, a Parlament elé szervezett megmozduláson.
Az ország több városában rendezett tüntetésekre reagálva az Emmi február 9-ére köznevelési kerekasztalra hív pedagógusokat.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás