Debrecen (MTI) - Elkészült a debreceni Kerekes-telepi gyógyvizes fürdő hideg vizes medencéje, ezzel befejeződött a strandkomplexum felújításának első üteme - mondta a város polgármestere pénteken a helyszínen sajtótájékoztatón.
Papp László tájékoztatása szerint a város tulajdonában lévő fürdő 60 millió forintos fejlesztéséhez az önkormányzat az Új főnix terv keretében 50 millió forinttal járult hozzá, a további 10 milliót a fürdőt működtető DH-Szervíz Kft. biztosította.
Papp László különösen fontosnak nevezte a Kerekes-telepi fürdőfejlesztést abból a szempontból is, hogy jövőre teljes átépítés, vizes élménypark kialakítása miatt bezár a nagyerdei strand és gyógyfürdő.
A nagyerdei strand 2018-2019-re készül el, addig komoly terhelés vár a Kerekes-telepi fürdőre - tette hozzá, s bejelentette: a nagyerdei strand egykori közkedvelt, az Aquaticum élményfürdő építésekor megszűntetett trambulinos, négy méter vízmélységű medencéjét a Kerekes-telepen építik meg.
Papp László szerint a látogatók száma jól mutatja, hogy szükség van a Kerekes-telepi strandra: 2011-ben 33 ezren, tavaly már 72 ezren vették igénybe a szolgáltatásait.
Barcsa Lajos, a város gazdasági alpolgármestere hozzátette: a fürdő egyben közösségi központ is. A most elkészült hideg vizes medence előtt felújították a gyógymedencét és a gyermek medencét, és bővítik a fürdő melletti kempinget is.
Ifj. Vári Attila projektmenedzser elmondta: szombaton egész napos programsorozattal ünneplik meg az első fejlesztési ütem befejezését. Este óriáskivetítőn közvetítik a Magyarország-Izland Európa-bajnoki labdarúgó mérkőzést, majd Bonnie Tyler ad 120 perces, nagyzenekaros koncertet a fürdő területén.
Új hozzászólás