Meglepetések a virágkarneválon

A tavalyi győztes virágkocsi

Idén 50 éves Debrecen legismertebb nyári nagyrendezvénye, a virágkarnevál, az évfordulót kilencnapos fiesztával ünneplik - közölték a szervezők a karnevál beharangozó sajtótájékoztatóján kedden a Nagyerdei Stadionban.

Papp László, a város polgármestere felidézte, hogy 1966 óta néhány év kivételével mindig megrendezték augusztus 20-án a karnevált, az idei lesz a 47. alkalom. Az eddigi felvonulásokon 550 virágkocsi vonult végig a Nagyállomástól a Nagytemplom érintésével a debreceni Nagyerdőbe, a kompozíciókhoz a fél évszázad alatt több mint 100 millió szál élő és száraz virágot használtak fel. Öt kontinensről mintegy 60 ezer fellépő érkezett Debrecenbe. A kompozíciók elkészítésében, a rendezvények lebonyolításában 100 ezer fő segédkezett.

Az idén Esztergom lesz Debrecen karneváli partnervárosa, augusztus 14-én érkezik meg a városba a Szent Koronát ábrázoló virágkocsi, amelyet Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek szentel meg - tette hozzá a polgármester.

Bódor Edit, a Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezető igazgatója megemlékezett Béres Andrásról, a Debreceni Népi Együttes néhai vezetőjéről, aki annak idején megálmodta a virágkarnevált. Kitartó meggyőző és szervező munkája eredményeként 1966-ban végigvonultak a városon az első virágkocsik, köztük a budapesti Erzsébet-hidat, a miskolci tévétornyot és a debreceni Református Nagytemplomot ábrázoló szimbolizáló kompozíciók - tette hozzá.

Az ötvenedik évfordulóra számos különlegességgel készülnek a szervezők.

Most elsőször halad majd a menetben elektromos meghajtású virágkocsi - jelezte Bács Zoltán, a Debreceni Egyetem (DE) kancellárja. Elmondása szerint az elektromos hajtásláncot a DE műszaki karán készítették, az elektromos virágkocsi 20 kilométer óránkénti sebességgel 50 kilométer megtételére képes.

Papp László polgármester kilátásba helyezte, hogy a környezettudatosság érvényesítése érdekében néhány év múlva már valamennyi virágkocsi elektromos meghajtású lesz.

Új helyszíne lesz a karneváli rendezvényeknek az Egyetem tér. Genf, Párizs, Dubai, Moszkva és Prága után Debrecenbe az 50 éves Debreceni Virágkarneválra is megérkezett a világ egyik legismertebb épületvetítő művésze, Bordos László Zsolt 3D mapping művész. Az alkotó elmondta, nagyon örül annak, hogy végre hazánkban egy jeles évforduló kapcsán a legmodernebb, 12 K minőségben tudja megmutatni egy ideális, 108 méter hosszúságú épületen azt a lenyűgöző látványt, amelyet ma a tárgy- és épületvetítés, mint új vizuális nyelv világszínvonalon képvisel. Az augusztus 18-án és 19-én, este kilenc órától négy-négy alkalommal sorra kerülő előadások során a néző nem tudja a megszokott módszereivel értelmezni a látottakat, az érzékei cserbenhagyják, hiszen a vetített kép módosítja a vetített felületet és új értelmezési folyamatra készteti.

Az augusztus 20-i debreceni programsorozat esti fénypontja a Karneváléj nevű örömünnep lesz a nagyerdei Stadionban. Az 50 éves virágkarnevál előtt tisztelgő produkció Böhm György rendezésében a klasszikus magyar dallamoktól az egykori táncdalfesztivál örökzöld slágerein át a Játékkészítő sikerszámaiig kínál szórakozást a résztvevőknek.

Bódor Edit tájékoztatása szerint az idei karneválon 16 feldíszített virágkocsi között számos hazai és külföldi művészeti csoport halad majd a karneváli menetben, amelyet augusztus 18-án az idén is megelőz a Galiba gyermekfesztivál.

Az 50 éves debreceni virágkarneváli felvonulást augusztus 20-én élőben közvetíti a Duna televízió.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.