Történt pedig a Partiumban, Szatmárnémeti és Nagybánya között félúton, Színérváralján, ahol út ágazik ki, áthágva az Avas hegységet, a Tiszához jutatva az arrafelé szándékozókat, hogy egy családnak fia született.
Románia Ceausescu diktátori hatalmát sínylette. Olyan világ volt, amikor minden emberre jutott egy besúgó, egy szekus, amikor a házak előkertjében virágok helyett kötelezően zöldséget termesztettek, az állatok ellését be kellett jelenteni, engedélykötelessé tették a borjú- és disznóvágást, a nemzetiségek tagjait trükkökkel vagy kényszerrel románosították, a magyar kisebbséget a hatalom minden eszközével nyomorították.
A színmagyar család az újszülöttnek magyar nevet kívánt. Rövid tanakodás eredményeként a János, Pál keresztnevek mellett döntöttek. Az apa elvitte a gyerkőc adatait az elöljáróságra, hogy anyakönyvezzék az új jövevényt.
Az anyakönyvi kivonatot a szülők néhány nap múlva kapták kézhez. Döbbenten olvasták, hogy a lurkó nem János, Pálként, hanem Johan, Paulként regisztrálták. Az apa éktelen haragra gerjedt. Ő magyar nevet adott porontyának, s erre a román törvények is lehetőséget adtak. Feldúlva rohant a községi hivatalba, ahol nem éppen irodalmi nyelven kérte számon az önkényes névmódosítást. Az illetékes hebegett-habogott, s nem mutatott hajlandóságot az eredeti névváltozatra javításra. Az embertelenségre, jogtiprásra válaszul az apa a közszolga orra előtt tépte szét a megküldött passzust. A hivatalnok hangosan méltatlankodott, de az apát szándékától nem tántoríthatta el. A felbőszült szülő az asztal makacs emberre borításának gondolatáig jutott, miközben a törvényt emlegette és feljelentést helyezett kilátásba. Az utóbbi hatott. A nacsalnyik egyből békülékenyebbé vált. Az elírásért a hivatal nevében bocsánatot is kért, melyet a véletlenek szerencsétlen egybeesésének igyekezett beállítani.
A szülők egy hétre rá megkapták a javított anyakönyvi kivonatot. Az apában azonban maradandó emlékként rögzült a hivatali packázás emléke, ezért későbbi gyermekei születésekor sohasem hagyta el az elöljáróságot, míg a kívánalmaknak megfelelő okmányt ki nem állították.
Az apa a magyarságáért harcolt. Börtönnel fenyegetettség sem riasztotta vissza. Kisebb csoda, hogy nem súgták be, nem vitték el a szekusok (Securitate). Az ilyen bátor embereknek köszönhető, hogy él még magyar Erdélyben.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás