A magyar tenger – megunhatatlan marad

Víz, virágok, szökőkút

Újra eltelt egy év, és újra szemügyre vettük hazánk legszebb ékköve, a Balaton legbulisabb városát, az utánozhatatlan hangulatú Siófokot.

„Nem beszél, hát nem is hazudik…mégis többet mond, mint valaha ember mondott.” – írta Fekete István a Tüskevár című örökérvényű klasszikusában. Igaz, ez esetben a Kis-Balaton és a Zala környéke kerül terítékre, ám mindez vitathatatlanul és hamisítatlanul igaz magára a Balaton vidékére, városaira, szépségére is. Tavalyhoz képest is rengeteget fejlődött a Déli Part büszkesége, de napról-napra is bizonyítja, hogy érdemes a nyárból legalább egy kis időt eltölteni itt. Egy hét alatt rengeteg lehetőség kínálkozik arra, hogy eggyé váljunk a magyar tengerrel, mindez pedig adott szárazföldön és vízen egyaránt. Nem csupán a Mártírok útja, Krúdy sétány, Petőfi sétány, Plázs környékére igaz ez, hanem az egész belvárosra.

Maga a Főtér a Víztoronnyal, kilátóval felejthetetlen élményt nyújt, de a számos étterem, látnivaló, szobor és park is „itatja” magát. Az éttermek közt akad olyan is, a Sió csatorna hídja mellett közvetlenül, amely egyedülálló módon kizárólag itt található meg. A kultúra és a buli kéz a kézben jár Siófokon. A strandok pedig a látványon túl élménydús kikapcsolódást is terítékre helyeznek. Ezek között található ingyenes, fűvel borított kiépített fürdőhely, de belépővel látogatható – a Plázs – homokos tengerpartot idéző szakasz is. Összességében a turisták kiszolgálására nem igazán lehet panasz, a különböző helyek munkatársai, kiszolgálói, pincérei rugalmasak, vendégbarát a hozzáállásuk, és mind kommunikációs téren, mind pedig infrastrukturálisan igyekeznek a lehető legjobbat biztosítani a betérő vendégeknek. Az ételkínálat palettája egészen széles. A magyaros konyha keveredik a nyugati gasztronómiával, ételkülönlegességek színes választéka várja az éhes látogatókat. Egy halászlé vagy rántott szelet nem okoz gondot, mégis akadnak olyan helyek, mint például a Roxy, ahol akár békacombbal is jól lakhatunk. Minden igényt kielégítve épül tovább a város egyébként is nemzetközi színvonalú vendéglátóipara.

A szálláshelyek tekintetében hasonló változatosság figyelhető meg. Az ifjúsági buliszálló báját mutatja, hogy nem kizárólag a tizen-huszonéves korosztály vágyik partipihenésre, hanem az idősebb generációk is bátran átadják magukat a zenés lendületnek, például a Viola Ifjúsági Szállón. Ugyanakkor Siófok bővelkedik a csendes pihenést maradéktalanul lehetővé tevő szállókban is, habár ezek ára többnyire nem kevés borsot tartalmaz – elég csak a Mala Gardenre vagy az Európára gondolni. Ami pedig a szabadtéri szórakozást illeti, lélegzetelállító látványt nyújt a frissen átadott Rózsakert. Több ezer rózsa, zene és hatalmas szökőkút ejti ámulatba a kikötőhöz érkezőket, a szökőkút pedig egyenesen a Balaton kékeszöld vizével válik teljessé, ahol célt ér, háttérben az Északi Part hegyvonulataival.

Essen szó egy kicsit a napjainkban talán mindenkit legjobban foglalkoztató kérdésről is. Megint a piszkos anyagiak. Az előzetesen vártnál jóval kellemesebb csalódás fogadott az árakat tekintve. Sajtos-tejfölös, bőséges lángoshoz akár 1800 forintos áron is hozzájuthatunk, egy-egy koktél elfogyasztható 1500-2000 forintból, míg egy kiadós éttermi ebéd a belvárosban elfogyasztható 5-6000 forintból, innivalóval együtt. Noha a Petőfi sétány bulihelyein, így akár a teraszos helyszíneken, akár a beltéri szórakozóhelyeken gyakran elkérik az elfogyasztott termékek árát – így egy pohár sörért akár 1600 forintot – mindezt akciókkal, kedvezményekkel is igyekeznek vendégbarátabbá tenni, akár ingyenes belépéssel, akár 1-et fizet, 2-t kap kínálattal.

A Plázs környékén megállás nélkül zsong az éjszakai élet. Különböző extra szórakozási lehetőségek is adottak, így játékterem, szimulátorokkal, kondipark, a legbátrabbak pedig akár éjszaka is megmártózhatnak a Balcsiban a mindig nyitva álló lépcsőkön keresztül. Az éjszakai bulihajó is közlekedik, amely egészen a magyar tenger legsötétebb szakaszaiig beviszi a partik szerelmeseit, majd újult erővel, zene közepette tér vissza a hajóállomásra.

Mit mondhatnék? Úgy gondolom, hogy a Balaton és Siófok együtt elengedhetetlen egy igazi magyaros, felejthetetlen nyaraláshoz, a maga tiszta szépségével, örökké zsongó életével és önmagával. Önmagával, a magyar tengerrel. Idén sajnos a főszezon végéhez értünk. Szinte megállás nélkül pörögnek szemem előtt a képek, azok a csodás balatoni képek, amelyeket idén is átéltünk. De ahogy a KFT is megénekelte: „Újra vár a Balatoni nyár…”

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.