Szeretek sakkozni. Igaz, váltakozó sikerrel teszem. Régebben versenyeztem. Nem én voltam a tornák ásza. Mára ellenfelem csak a számítógép. Számtalan sakkprogram közül választhatok.
Kedvelem a konkrét személyek elleni játékokat. Mérkőzhetek Carlsen, Aljechin, Anand ellen. Összes partijuk gépre került, s a program ezeket variálja. Mondjuk, minden nagymester ellen talán nulla egész egytized százalék esélyem van, ám annak kihasználása is tőlem emberfeletti teljesítmény. Szerintem Kaszparov részegen, másnaposan is leiskolázna. Még örülhetnék, ha nem háromlépéses mattot kapnék.
E személyes élmények felvezetőként szolgáltak a most következő történethez.
Az első világháború végén járunk. A kassai kórház egyik kórtermében lábadozott egy hadnagy. Nevezzük Józsinak. Isonzónál kapott a szemébe és a testébe gránátszilánkokat. A látását az orvosok nem tudták megmenteni. Állandóan ott ült a kórterem ablakánál. Hallgatta a zajokat. Próbálta társítani a látó időszakában érzékeltekhez. Magányosan kucorgott. A többi gyógyulgató nem sokat törődött vele. Néha a nővér olvasott fel neki, beszélgetett vele.
Egy alkalommal a közeli katolikus templom plébánosa érkezett, hogy feladja az utolsó kenetet a teremben haldoklónak. A papi áldás után a beteg még egy utolsót sóhajtott, majd békével hunyta le szemeit. A nővérek hamar el is gurították. Isten szolgája maradt. Beszélgetett a lábadozókkal. Egyikőjük sakkpartira hívta. Hamar került is tábla. A plébános jól játszott, egymás után nyerte meccseit. Miután sikerült mindenki kedvét elvenni a további játéktól, indult volna. Józsi váratlanul megszólalt:
- Én is tudok sakkozni.
- Nem is látsz! – ágáltak többen is.
- Anélkül is megy.
- Egy próbát megér – adta be derekát a plébános.
Még nem tudta, Józsi a nagy háború előtt mesteri szinten űzte a sportágat.
A társak felállították a bábokat. Leült a plébános, szembe pedig az egyik beteg, aki Józsi utasításai szerint tologatta a figurákat. Józsi maradt az ablaknál. Csak annyit kért, hogy hangosan mondják be ellenfele lépéseit.
- Ilyet még nem csináltam. Eddig szemmel sakkoztam – mosolyodott el keserűen.
A parti elkezdődött. Józsi eleinte hosszú szünetekkel válaszolt. Következő lépésén gyakran percekig töprengett. Memorizált, azonban lassan belejött. Végül is tizenhét lépésben mattolta ellenfelét. A plébános hihetetlenkedve csóválta fejét. Újabb partit kért. Józsi már elemében volt. A pap királyát kíméletlenül ostromolta, aki csak kapkodott. Gyors vereség is lett a vége.
- Hadnagy úr! – kászálódott fel a tábla mellől. – Gratulálok! Ígérem, ezentúl nem fog unatkozni. Minden napra küldök magának partnereket.
Úgy is lett. A fejben sakkozó katonának a városban hamar híre ment. Az ellenfelek egymásnak adták a kilincset. Egy idő után már időbeosztást készítettek számára. Egy nap azonban eljött a vég. A testben maradt szilánkok közül egy a szívébe jutott. Rövid, fájdalmas hörgés hagyta el torkát, majd élettelenül terült el a kövön.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás