Közel a rajt…

Vámos Petra küzdelme  Fotó: DVSC Kézilabda

A DVSC Schaeffler kézilabdázó hölgyei számára kettő szűk hét maradt hátra a bajnoki nyitányig. A szeptember 10-én esedékes, Kisvárda elleni kezdésre pénteken tartották a főpróbát. Az MTK elleni felkészülési találkozóval zárult a Loki szezonelőtti menetrendje.

Tóvizi Petráék megmérkőztek első bajnoki ellenfelükkel is augusztusban, a román liga élcsapataival is szembeszálltak, vegyes gárdával találkoztak, de a fülledt Elektromos Csarnokban is jártak, a barátságos meccsek sorát pedig a fővárosi kék-fehérek elleni megmérettetés zárta, augusztus 27-én. Az olimpia utáni pihenőjéről visszatért a beálló Bordás Réka és az irányító Vámos Petra. A csapat mégsem volt teljes. A sérült Arany Rebeka és Kovács Anna még mindig a lelátóról kellett, hogy kövesse a találkozót, Karina Jezsikava pedig betegség miatt nem léphetett pályára. Jó hír azonban, hogy Vámos Petra a héten aláírta a szerződést, amely alapján 2025-ig a Vasutast erősíti.

A debreceni védekezésbe csúszott hibák miatt az MTK hamar előnybe került, vezetését pedig tartotta. Hazai részről Planéta Szimonetta átlövései és a csapatkapitány Hornyák Dóra bombái jelentettek némi reménysugarat, akadtak remek bejátszások is, de utolérni nem sikerült a Debrecenben jól ismert Pál Tamarát és Anna Kekezovicsot felsorakoztató MTK alakulatát. A félidőben, meglehetősen gólgazdag első felvonás után 17-20 állt az eredményjelzőn.

A higgadt Szilágyi Zoltán tanítványai a második félórában is rendre megtorpantak a lehetőség előtt, amikor némi nyomást lehetett volna gyakorolni az ellenfélre, így az egyenlítés már nem sikerült. A bajnokság előtti főpróbán hatgólos vereséget szenvedett a Loki: 30-36.

Persze, felesleges olyan következtetést levonni, hogy ez az eredmény előrevetít bármit is abból, amire számíthatunk az idényben, hiszen ezúttal is meghatározó játékosokat kellett nélkülözni. A célokról, kilátásokról azonban már maguk a játékosok és a vezetőedző nyilatkozott a szurkolóknak. Közvetlenül a mérkőzés után ugyanis ankétra várták az érdeklődőket a Hódos Imre Rendezvénycsarnok büféjében, a Beaverben. Igen szép számú közönség gyűlt össze az asztalok közül. Ábrók Zsolt a klubvezetés részéről válaszolt a kérdésekre, míg a csapat képviseletében Szilágyi Zoltán, Hornyák Dóra, a frissen érkezett ifjú harcos, Vámos Míra és az olimpiáról nemrég hazatért Bordás Réka ült a „reflektorfényben”. Az emelkedett hangulatú beszélgetésen a nemzetközi indulásról volt szó, terítékre került az új márka kialakítása, az új címer kérdése, hogy a mezeken továbbra is változatlanok maradnak a klubcímerek és ezen változtatni sem kívánnak a jövőben. Illetve Ábrók Zsolt arra is felhívta a figyelmet, hogy bár a b-közép különösen is fontos lesz az előttünk álló idényben, a korlátokra szerelt plexi nemzetközi megegyezés alapján kell, hogy elválassza a lelátót a játéktértől.

Kettő szűk hetet kell még várni, hogy újra megteljen a Hódos. A lányok felkészültnek érzik magukat, hiszen tudják, közel a rajt.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.