A műgyűjtésnek Magyarországon is nagy hagyományai vannak, a Szépművészeti Múzeum gyakorlatilag létre se jöhetett volna, ha nem lett volna az Eszterházy család, amely igen jelentős magángyűjteménnyel rendelkezett. Ebből és más főúri gyűjteményekből alakult ki a Szépművészeti Múzeum intézménye.
A műgyűjtés iránti vágy világszerte egyre többekben ébredt fel az utóbbi években, a trend jól láthatóan hozzánk is begyűrűzött.
Elek Szilveszter soproni, amatőr műgyűjtővel beszélgetek. A fiatalember Debrecenben is ismerős lehet, mert sokat jár a cívis városba, ahol szintén keresi a műkincseket. Szokott is találni, ezért tartja a kapcsolatot a debreceni és a környékén lévő műgyűjtőkel.
- Mikor kezdődött a műkincsek iránti érdeklődése?
- Elég régen, mondhatni, már kiskoromban érdeklődtem a régi könyvek iránt, ugyanis nagypapám könyvgyűjtő volt… pár ezer könyvből álló személyes, kisebb könyvtára van a lakásában, és sokat nyaraltam nála gyermekkoromban. Amíg a többi gyermek kint volt a játszótéren, addig én a régi Verne könyveket bújtam, nagyon érdekesnek találtam ezeket.
- Most milyen kincsek vannak a tarsolyában?
- Mindig az a legnehezebb, hogy megtaláljuk, amit konkrétan szeretnék gyűjteni. A gyűjtés meg valóban hasznos és élvezetes, mert hogy az embert építő elfoglaltság legyen, ne pedig halmozás. 
Több érdekesség is van, például egy egészen nagy méretű térkép, 1843-as kiadású Sopron vármegye térkép, illetve egy másik büszkeségem: gróf Széchenyi Ferencnek egy könyvgyűjteménye. Ez a Széchenyi Ferenc könyvtár gyűjteménye, katalógusa, amelynek az első kötetét sikerült megszereznem. Különlegessége, hogy 1799-ben Sopronban nyomtatták. Emellett vannak még lövői kötődéseim is, hiszen ott töltöttem gyermekkorom éveimet. Az ott született Moll Adolftól van egy dedikált régiség. Egyik legértékesebb kincsem 1646-ban kelt Sopronban, harmadik Ferdinánd király parancs levele, amelyet a Vas megyei káptalannak írt.
- Milyen műkincsek felé orientálódik leginkább?
- Elsősorban Sopron és térsége a célom, viszont az az érdekessége, hogy ezen belül nem annyira konkrét, mint egy kézirat vagy egy térkép, pedig ezek is izgalmasak. Legfontosabb a szenvedély, ez a lényege. A szenvedély, amikor meglátok egy árverésen vagy az antikváriumba egy régiséget, ami megfog.
- Körülbelül hány ilyen műkincs van most a birtokában? Meg lehet számolni egyáltalán?
- Viszonylag nehéz megszámolni, hiszen több helyen is vannak, több kategóriában, mivel én nagyon ritka területet gyűjtök, ezért nem igazán a mennyiség a fontos. Mert mondjuk Mohl Adolf által dedikált könyv nagyon kevés van, de papír régiségből is.
Az 1800-as években készült Sopron térképből sincs túl sok. Ezért inkább azt mondom magamról, inkább minőségi, mint mennyiségi gyűjtő vagyok. Tehát jelen pillanatban néhány száz darabos a gyűjteményem.
- Honnan lehet tudni, hol van ilyen gyűjtemény, kitől lehet beszerezni?
- Az antikváriumokban, akár Sopronban, Szombathelyen akár Budapesten. Fantasztikus érzés, amikor bemehetek egy antikváriumba. Ott elmerengek, mi van a polcon, hátul, egészen eldugva, kikérem az antikváriumosok véleményét is: van-e esetleg valami soproni vagy Sopron környéki a polcon, ami érdekelhet engem, mint gyűjtőt. Bár az antikvárium az igazi, de az online világ átvette ennek a helyét a gyűjtésben, és ez nagyszerű. Remek élmény az otthon kényelme, az otthon kényelméből keresgélni. El tudunk érni mérhetetlen mennyiségű régiséget, igaz, ennek nincs meg a személyes varázsa, nincs meg a személyes kontaktus, nincsen meg a fizikai élmény. De itt is jó kincseket lehet találni, és ahogy az ember ezekre figyel rendszeresen, antikváriumba jár, árveréseken is részt vesz, akkor akarva akaratlanul is találkozik a gyűjtőkkel. Sokan vannak, akik régiségeket gyűjtenek, tartom velük a kapcsolatot, rendszeresen szoktunk beszélgetni, megosztani egymással a tapasztalatokat.
- Van adat, hogy Magyarországon hányan foglalkoznak amatőr műgyűjtéssel?
- Szerintem ez egy hobbi, és egyre népszerűbb lesz. Nekem nincsen ilyen adatom, de úgy érzem, egyre népszerűbb, az online résztvevők száma is egyre gyarapodik.
- Nemrég láttam egy adományátadást, ahol Németh Zoltán megyei képviselő vett át, könyveket. Beszélne erről?
- A magam lehetőségeihez képest szeretném ezt a gyűjtést közösségivé is tenni, ezért szerveztem árveréseket Sopronban, a Cédrus antikváriumban. Felajánlottam a Budapesten megtalált soproni professzorhoz köthető könyveket a soproni egyetemnek. Felajánlottam az 1836-os „bizonyságlevelet” a megyei önkormányzatnak. Ugyanis ez egy „Nemes” igazolás.
- Mit takar a bizonyságlevél kifejezés?
- Ez egy igazolvány a vármegye pecsétjével, az akkori főhivatalnok aláírásával, és azt gondoltam, hogy ennek ott van a legjobb helye, ezért ez a felajánlás a gyűjtő számára is óriási érzés. Ez egy csodás érzés, szinte jobb, mint amikor az ember csak valamit megvesz drága pénzen. Fontos a példamutatás, ha van otthon valami régiségünk, bármi, amiről azt gondoljuk, hogy kutatóintézmény, egy hivatalos szervezett, vagy egy megyei önkormányzat tulajdonában jobb helyen lenne, esetleg egy könyvtár tulajdonában, és szívesen fogadják, akkor érdemes ezeket felajánlani.
- Hogy fogadták a városházán?
- Láttam rajtuk az örömöt, az izgatottságot, meghatottságot, amikor kinyitottuk, átlapoztuk. Ez egy nagyalakú, gyönyörű dokumentum, minden míves betűt külön megnéztünk. Megnéztük a pecsétet, az aláírásokat - ez egy magával ragadó élmény volt mindenki számára. Egy vitrinbe helyezték a kincset, ahol mindenki megcsodálhatja. Mindenkit arra bátorítok, akinek esetleg van ilyen hasonló dokumentuma, keressen meg egy hivatalos szervezetet!
- Milyen jövőképe van ma Magyarországon a műkincspiacnak?
- Nagyon sokan borúsan látják ezt az egész könyvgyűjtést és megbecsülést. Ugyanakkor én optimista vagyok, sokat mozgok fiatalok között, fiatalok közösségében, ahol szeretik ezt a hobbit, az ő nevükben is beszélhetek: mindenképpen van jövője a régiség gyűjtésnek.
Kovács Tibor Csaba
Új hozzászólás