Az augusztus 20-i, debreceni programok belvárosi zárásaként a Kossuth téren bemutatták az István, a király című, csaknem negyven esztendős, legendás rockoperát. A Szörényi Levente – Bródy János által alkotott mű egyszerre monumentális, lenyűgöző és aktuális.
Bár magára a személyre is mondhatnánk, hogy István, akarom mondani, I. Szent István államalapító királyunk hazánk legnagyobb uralkodója volt. Ebből fakadóan tehát egy ilyen volumenű államférfiról egyértelmű, hogy csak hatalmas, személyéhez méltó művet lehet készíteni. Sikerült. És ezt Debrecen is láthatta, az ugyancsak monumentális Virágkarnevál zárásaképp. Zsúfolásig megtelt a főtér, már jóval a kezdés előtt. Felcsendültek az első dallamok, és 21 órakor elkezdődött a rockopera, a magyar zenetörténet egyik legkiemelkedőbb alkotása. Ezt az előadást Feke Pál rendezte, a főszereplő, István karakterének életre hívása is hozzá köthető, de többek között Novák Péter és Simon Boglárka is szerepelt. Nem csupán zenei minősége és az akkoriban (80-as évek eleje) némileg lázadónak titulált, ma is jelentősen aktuális szövege miatt váltott ki ekkora rajongást Debrecen közönségéből, hanem korunk legmodernebb látványvilágának, fény-hangtechnológiájának használata, illetve a korhűség és a jelenkor stílusának ötvözése miatt is. Az oratorikus rock, lírai rock, kemény metál elemekkel tarkított rock stílusában előadott dalok között természetesen olyanok is elhangoztak, amelyek az évtizedek során, túl a Varga Miklós, vagy épp Pelsőczy László fémjelezte István, a király-korszakon slágerré nőtték ki magukat. Így ezrek, tízezrek énekelték együtt, hogy Szállj fel, szabad madár, vagy, hogy Oly távol vagy tőlem…, vagy a mű talán legismertebb sorait, amelyek a Virágkarnevál nyitókocsijának elengedhetetlen dalává is kinőtte magát: Felkelt a napunk…
Az előadás önmagában is kiemelkedő minőségű volt, ezt pedig sikere igazolja, vastapsot kapott a tízezres nagyságrendű közönségtől. Annál inkább volt különleges, hogy a Debrecennel szorosan összefűződő Szent István-ünnep krónikájaképp is értékelhető bemutató egyfajta szimbolikus lezárása volt a nap programjainak. Idősek, fiatalok énekelték együtt a mű legszebb, vagy épp legkeményebb hangvételű dalait. Nem csupán a magyar összetartozás egyik legfontosabb alkotásaképp értelmezhető ez a rockopera, hanem hazánk zenetörténetének eddigi, talán legkiemelkedőbb mérföldköveként. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a szerepek megszerzéséért a színészeknek egyenesen versenyt kell vívnia, hogy részesüljenek a szakmai megtiszteltetésben. Feke Pál és társulata egy pillanatig sem vallott kudarcot a feladat teljesítésében, ezt pedig most a cívisváros is megtapasztalhatta hazánk legnagyobb ünnepén, a legdebrecenibb esemény fináléjaképp.
Barna Marci
Új hozzászólás