Isten az embert megteremtette férfinak és nőnek. Ádám és Éva óta magától értetődő, hogy új élet a férfi és nő természetes kapcsolatából sarjad, így az emberi, testi kapcsolatokat e két nem keresi egymás közt. Ennek ellenkezőjéről az elmúlt években azonban igen erősen próbálnak meggyőzni a másik oldal képviselői.
Márpedig ha valamiről egy egész társadalmat, mondhatnám úgy, a többséget győzködni kell, felvonulásokkal hirdetni ezt a felfogást, onnantól kezdve valamiféle természetellenes ideológiáról van szó. Apropó ideológia: távol álljon tőlem mindenféle zsigerből jövő ítélkezés. Fejet hajtok mindenki előtt, aki nehéz hátteréből, hátrányos helyzetéből kiszakad és felkapaszkodik, sőt jóval az átlag fölé emelkedik. Legyen szó bármilyen származásról, vallásról, politikai irányzatról. De tekintve, hogy Magyarország évezredes múltra visszatekintő, vallásáért századokon át példásan harcoló keresztény nemzet, azt gondolom, nem lehet elmenni szó nélkül a szivárványos zászlóval felvonulók mellett. Alapvető keresztény, krisztusi értékeket gyaláznak, gúnyolnak, szentségtelenítenek meg és hirdetik: márpedig az ő nyilvános hisztériájuk normális, helyénvaló és mindenki más, aki ezt nem fogadja el, az ellenséges, kirekesztő. Úgy fest, legújabban Budapest főpolgármestere is kiáll mellettük, hiszen a fővárosi városházára kikerült a hatszínű lobogó, a főpolgármester közösségi oldalának profilképe pedig hasonló árnyalatokat öltött. Kettő kérdést vet fel bennem mindaz, amiről eddig szó volt:
Hová tűnt az a Budapest, amely 1956-ban születésüknél fogva életerős fiúkkal, lányokkal, férfiakkal és nőkkel, saját életet nem kímélve vonult utcára és szállt szembe az elnyomó diktatúrával? Nem szivárványos zászlókkal és alpári transzparensekkel, hanem nemzeti lobogókkal, fáklyákkal és sziklaszilárd keresztényi meggyőződéssel.
Másrészt pedig, ha valaki ezt normálisnak és igenis elfogadandónak tartja, az nem harcol érte ország-világ előtt. Ha valamiért ily vehemensen kardoskodni szükséges, az gyakorlatilag saját magáról árulja el, hogy mégsem teljesen helytálló, hiszen a közvélemény nem ért vele egyet. Hirtelen több olyan közszereplő is eszembe jut, akik a felvonulók által hirdetett elvek szerint élnek és a magukhoz hasonlatosakkal keresik a kapcsolatot. Mégsem próbálják meg a kevésbé toleráns társadalom orra alá dörgölni, pláne nem folyamodnak erőszakos és ordenáré, mások létszemléletét egyenesen sértő és gyalázó eszközökhöz. Egyszerűen megtartják maguknak az identitásukat, de így boldogok. Cserébe tiszteletet és elismerést kapnak akár munkásságukért, akár azért, hogy ezt diszkréten vállalják. És nem is beszéltem azokról, akik mindezt követik, mégsem a tömegmédia mindennapos arcai, csupán magánemberek ugyanúgy, mint bárki más, akár férfi, akár nő. Amikor a fiatal szurkolókat gyászoló és a gyilkosok ellen békésen gyülekező szurkolók szimpátiától függetlenül összefogtak, nácinak, radikálisan rasszistának és egyenesen nemzetellenesnek lettek kikiáltva. Néhány héttel később meztelenül vonagló, egymással „szoros kapcsolatot” nyilvánosan ápoló felvonulók masíroznak végig az utcán és elvárják, hogy teljesértékű, normális, egészséges polgártársnak tekintse őket a magyarság.
Egy szó, mint száz, egy ezeréves, Krisztust követő, keresztény államban elfogadhatatlan az, hogy egyes szubkultúrák ilyen minőségben nyilvánuljanak meg, mit sem törődve a körülöttük élők, nem kifejezetten elnéző álláspontjával. Az pedig pláne felháborító, hogy egy olyan magasrangú vezető, mint Budapest főpolgármestere, homlokegyenest szembeforduljon emberséggel, vallással és erkölccsel.
Maradok a keresztény erkölcsök őszinte híve és múltjára büszke magyar:
Barna Marci
Új hozzászólás