Egy hét az évben, amikor minden tökéletes és semmi gondunk nincs. És persze, egy pillanat alatt vége szakad, hiszen az az egy hét úgy telik el, ahogy várjuk: együtt, szabadon. Visszatértünk a magyar tengerhez, Siófokra, ahol a kék Balaton nem ígér, csak ad. Mégpedig olyan élményt, amely egy életre szól.
A Viola első emeleti szobájában már az utolsó ott töltött napunk előtt szólt a Summertime sadness. Éreztük, hogy lassan vége annak a rövid, de utánozhatatlanul tartalmas időszaknak, amelyre egész évben vártunk.
Apropó, buli! Az ifjúsági szálló retró falai között minden nap szól a zene, a legkülönbözőbb korokból, stílusokból, műfajokból, a lakók pedig már a kora délutáni órákban első frissítőiket fogyasztják. Ez épp ilyen hely. Nekünk tökéletes. És senkit sem zavar, hiszen a nosztalgikus hatású szálló épp azzal kecsegtet, amit előre garantál, sem többet, sem pedig kevesebbet nem szolgál. Pont, amire számítunk. Buli, szabadság, társak, friss emberi kötelékek minden mennyiségben. Itt béke van és mégis izgalom, várjuk, mit hoz az este. Itt valóban nem az a lényeg, hogy mi, sokkal inkább, hogy ki vesz körül. Egyesek pingpongoznak, néhányan biliárdoznak, vagy csak ülnek és beszélgetnek, sütögetnek, esetleg ismerkednek azokkal, akik a forró nyári napokra szinte egy családdá érnek úgy, hogy még a szállásvezető és a munkatársak is részt vesznek a szórakozásban. Nincs semmiféle kötöttség, csupán ízlés kérdése az itt töltött idő eltöltése. Mondhatnám, ez a találkozások helyszíne. Egyhetes, cimborákkal eltöltött vakációnk során a további, Debrecenből érkezett fiatalokon át, Salgótarjántól Budapestig, szinte az egész ország képviselőit volt szerencsénk megismerni és néhányukkal szoros, akár hosszabb távon is gyümölcsöző, barátságot kötni. A szabadstrand csupán kettő percnyire várja az ifjúságot, ahol rendre ismét összefutnak a violások. Apropó, találkozás. Siófokon lehetetlen úgy végigsétálni, hogy ne fedezne fel az utcán legalább egy ismerős arcot a kedves vendég. A Petőfi sétány, a siófoki élet központja összehoz. Persze, nincs hiány frissítőkből, a legkülönbözőbb italokból, hogy legyen mivel leülni és beszélgetni, koccintani a nyárra és a szabadságra.
Az árakról most inkább ne essék szó, úgy gondolom, hogy a média már kellőképp kivesézte ezt a kérdéskört és hosszas, akár politikát sem mellőző vitába lehetne bonyolódni – hanyagoljuk! Beszéljünk inkább arról, hogy hiába megannyi lehetőség, ott végződik minden, ahol elkezdődik. Szerdától szerdáig napi rutinná vált, hogy a tavaly felfedezett Finlandia bárba már-már hazatértünk. No, azért ne gondolja senki, hogy a buli ott indult. A Violában kellő bátorságot gyűjtve indultunk útnak, néha egy kis szalonnasütés, vagy épp komoly pingpongcsaták után. Az éjszaka utózöngéje pedig a parton ért bennünket, ahol a kövön ülve a Balaton tiszta vize hűsített, elúszott előttünk néhány hattyú, a sötétben pedig a bulihajó árnya lebegett. Majd visszaérkeztünk Bethlen utcai szállásunkra, ahol a szobában zeneszóra folytatódott az éjszaka. Senkit sem zavart, ott ugyanis ez így van rendjén. Gond talán akkor lenne igazán, hogyha a szállás hangját nem zsivaly, nevetés és különböző dallamok adnák. Nem tombolás ez, sokkal inkább tiszta élet, fiatalkorunk legemlékezetesebb napjai. A legkülönbözőbb variációk adottak Siófokon arra, hogy egy ebédet, vacsorát, hűsítőt miként lehet elfogyasztani, a felgyűlt kalóriát pedig hogyan dolgozhatjuk le.
Mit mondhatnék? A Balaton sekély, de világszerte híres vizének kékje még mindig gyönyörű, Siófok pedig kis hazánk csodás tengerének központja volt és lesz. Őszinte szeretnék lenni, mint a szállásunk és azt mutatni, mondani, ami valójában igaz. Fáj, hogy vége, és szomorú hazaindulni, amikor a vonat elkezd zakatolni vissza, keletre. Onnan, ahol annyi szinte meg sem érdemelt kritikát kap a part, a város, a Balaton. A titok egyszerű: csak élvezni kell.
Barna Marci
Új hozzászólás