Hol vannak a mosolygós pedagógusok?

Évek óta stagnál a mért tanulók teljesítménye, miközben az oktatás vezetői eredményeket várnak, kompenzálandó más tanulmányi teljesítménymérések (pl. PISA, a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja) kedvezőtlen tendenciáit.

Kimondható, leírható: a magyar oktatás nem teljesít jobban. A pedagógusok nem felejtettek el az egyik napról a másikra oktatni, az okok máshol keresendők.

A tanév végére a magyar pedagógusok elfáradtak. A tavaly szeptembertől megnövelt munkaterhek, mely 35 százalékos növekedés, embert próbáló feladat elé állította őket. A többletterhek fáradsága akkor érthető igazán, ha végzünk egy összehasonlítást. Egy 2012-es felmérés szerint a családban egy szülő naponta 57 percet foglalkozik közvetlenül gyermekével. Két szülő esetén is kb. két óra. Ezzel szemben egy pedagógus négy-hat tanítási órát megtartva és egyéb feladatokat ellátva, általában napi 250 percet, több mint négy órát tölt közvetlenül húsz-harminc gyermekkel. Ha azt mondják, nehéz a gyermeknevelés, akkor mit mondjon a pedagógus?

A fáradtságot azonban nem a tanítás generálja. A gond éppen az, hogy a pedagógusok képtelenek az oktatásra koncentrálni. Egyre több magatartászavaros gyermek ül be az iskolapadokba. Viselkedésükkel tönkre teszik a tanórákat. Az állandó fegyelmezés, az eltervezettek kivitelezhetetlensége a mindennapi oktatási kudarcokat eredményezi.

Minap panaszkodott az egyik osztályfőnök. Hatodikos osztályában huszonöten tanulnak. Ebből hat-nyolc felel meg a tantervi minimum követelményeknek. A többiek kegyelem kettesekkel csúszkálnak át az egyik évfolyamról a másikra, mert a kedvező statisztika fontosabb, mint a realitások beismerése, annak megfelelő oktatási program elkészítése, megvalósítása. Az oktatás jelenlegi, hoffmanni érájában ráadásul nem is készíthető és alkalmazható helyi tanterv. A központit muszáj tűzön-vízen át megvalósítani.

Kijelenthető, hogy a magyar tanulók romló tanulmányi teljesítményeinek legkomolyabb oka a magatartás.

A gyermekek súlyosbodó magatartási bajai hazánk morális válságára, az általános értékvesztésre vezethető vissza. A rendszerváltás óta felnőtt két-három nemzedék, akik a szabadságot a szabadossággal felcserélve, saját érdekeiket, értékeiket előtérbe helyezve nevelik gyermekeiket. A következmény természetesen az, hogy utódaik folyamatosan megsértik az általánosan elfogadott törvényeket, szabályozókat, semmibe veszik a többség által képviselt értékeket. A konfrontáció leglátványosabb, leghevesebb része az iskolában folyik. Az etnikai ellentétek is erősen jelen vannak az oktatási intézmények mindennapjaiban. A pedagógusok egyedül küszködnek a gondokkal, mert a szülőktől ritkán kapnak segítséget, támogatást. Míg otthon a pedagógusok említése a „hülye” jelzővel együtt történik (pedig az emlegetők többsége alacsonyabb iskolai végzettségű), addig az oktatásra felesküdöttek nem is nagyon bízhatnak segítségükben.

Nem kapnak támogatást „felülről” sem. Onnan elvárásokat fogalmaznak meg, eredményeket követelnek. Kérések, problémák esetén a válasz többnyire kimerül egy „oldják meg!” ukázzal.

A pedagógusok nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is elfáradtak. Felülről rideggé alacsonyított oktatási feltételek, a rabszolgatartó stílusban irányító fenntartók, az addig is alacsony politikai - társadalmi megbecsültség további romlása nem varázsol mosolyt az oktatók arcára, pedig a tanév elején Hoffmann Rózsa megfogalmazta egyik legfontosabb elvárását: mosolygó pedagógusokat szeretne látni.

Az eddig vázolt bajokat tetézi a magyar oktatás egészségtelen volta: a kézi vezérlésű, központi irányítás; a központi tanterv, amely kevés lehetőséget ad a helyi adottságokhoz, igényekhez alkalmazkodó nevelés-oktatás megvalósításához, differenciálásához; a választható tankönyvek többnyire kettőre redukálása; a magyar oktatás kérdésének kizárólag gazdasági jellegű megközelítése, a szakmai vélemények mellőzésével hozott oktatási döntések. Józan paraszti ésszel felfoghatatlan például egy Békés megyei összevonás, ahol szakközépiskolát, szakképzőt, általános iskolát és gyógypedagógiai intézményt vontak össze…, de hajdúsági példa is akad.

A felvázoltak csak a jéghegy csúcsának néhány kristálya. A leírtakat előbb-utóbb igazolni fogják a tanulói teljesítmények romló statisztikái, tendenciái.

Bár, ne így lenne! De nincsenek csodák. A magyar nevelés-oktatást alapjaiban kellene megreformálni, a politika játékszere helyett végre feladatához méltó feltételek, elvárások és megbecsülés mellett teljesíteni a jövő nemzedékeinek nevelése feladatát.

Somogyi Ferenc