Címvédőként Celjében, Szlovéniában játszott világbajnoki döntőt ifjabb Kiss Szilárd juniorválogatottja. A „Kiss-lányok” a norvégokkal küzdöttek az aranymeccsen, és, bár úgy tűnt, jön a magyar csoda, Norvégia mégis elhódította a trófeát. Szégyenkezni mégis aligha lehet okunk.
Odafönt talán még Roald Amundsen is csettintett egyet elégedetten, látva a „Kiss-lányok” veretlen menetelését. Hiszen a norvég felfedezőnél már csak a magyarok nagyobb kalandorok. No, nem történelemről van szó, hanem arról, hogy Farkas Johannáék verhetetlenül és veretlenül menetelték végig a világversenyt. Ráadásul címvédőként várhatták a lányok a döntő megmérettetést. Legutóbb, még Golovin Vlagyimir kapitánysága alatt lett világbajnok a junior nemzeti válogatott, éppen Debrecenben, a Főnixben. Aztán a koronavírus miatt elmaradt a páros években megrendezett esemény. A világ tehát méltán retteghetett – és a vereség ellenére retteghet ezután is – a mieinktől. Úgyhogy ilyen szempontból azért egy kicsit mégiscsak történelmi menetelés volt. Egészen a döntőig, amikor a norvégoknak sikerült útját állnia a piros-fehér-zöld leányhadnak. A csoportkört a legeredményesebb csapatként zárta ifjabb Kiss Szilárd alakulata, majd a folytatásban sem volt kérdés. Magyarország folyamatosan őrizte vezető helyét a világbajnokság legjobb gólarányt produkáló csapataként. A döntőért pedig a két nagy északi gárdával kellett megmérkőzni, a feladat a dánok, majd a svédek ellen is sikerült. Egyetlen egy ellenfél volt csupán hátra, a világ eddigi második legjobb junior válogatottja, a női kézilabda egyik európai fellegvára, Norvégia. Sok hibával kezdtünk, az 50. percre mégis érkezni látszott a már jól ismert „magyar dráma”. Farkas végig vezér volt, a jobbátlövő posztja ellenére jobbszélen játszó Ferenczy Diána a hajrára ugyancsak hátára vette a csapatot. Vele szemben, balszélen a klubszinten a DVSC Schaeffler alakulatát erősítő Vámos-lányok közül az ifjabbik, Míra is bemutatott néhány briliáns megmozdulást, míg a kapuban Bukovszky Annát is éltethette a közönég. Apropó, közönség, a magyar tábor egészen pokoli hangulatot teremtett, a lelátón megtöltött szektorok korlátjai magyar trikolórtól voltak színesek és magyar rigmustól hangosak.
Mikor mondhattunk olyat utoljára női kézilabdában, hogy fáradnak a norvégok? Ahogy a közvetítésben is elhangzott – soha. Most mégis úgy tűnt, megfordítjuk, elfogyott a csodás skandináv ország lányainak energiája. Sajnos csak úgy tűnt, hiszen belekapaszkodtak hibáinkba és megnyerték a meccset, kettő góllal. Még úgy is megérdemelten, hogy a két sípmester időnként nem igazán tudta eldönteni, milyen esemény szabályait kell figyelembe vennie. No, de ne is ezzel foglalkozzunk! Elismerés illeti Norvégiát, hogy meg tudta fogni ezt a veretlen magyar válogatottat. A magyar nemzeti csapatnak pedig még nagyobb elismerés, hogy címvédőként nem akadtak a döntőig legyőzőre és a világ jelenleg második legjobb csapataként, ezüstéremmel a nyakukban térnek haza aranytekintetű ifjú kézilabdázóink, a magyar női kézilabdasport méltó és ígéretes jövője.
Barna Marci
Új hozzászólás