Az áruház parkolójában idős házaspár vonszolja megfáradt testét. Mintha térdig sárban küszködnének. Lépéseik lassúak, bizonytalanok. Minden lépés fáj. Küzdelem a méterekért.
Élet gyötörte hátuk majd derékszögbe hajlottan. Valamikor a férfi délceg lehetett. Most önmaga görbülete. Még így is ő tolja a bevásárlókocsit. Felesége a karjába kapaszkodva vontattatja magát, a járás annyira nehezére esik. Öregségükön kívül mi mindennek kellett történnie, amiért ennyire szomorú látványt nyújtanak? Szinte süt róluk a szenvedés, a kegyetlen emberi sors. Úgy tűnik, a jókedv, derű, boldogság nagy ívben kerülte mindkettőjüket. Összekeseredett párrá öregedtek.
Ismerem őket. Nem messze laknak. Otthonról ritkán mozdulnak ki. Barátaik talán nincsenek is. A szomszédokkal csak üdvözlik egymást, és sietnek tovább. Nem beszélgetnek, egyéb közös programokról nem is beszélve. A környékbeliek egy időben megszólták ezért, de aztán napirendre tértek e magatartás fölött. Pletykák is keringtek róluk, de megerősítés vagy cáfolat híján elültek. Pedig anno a szóbeszédeknek komoly alapjuk volt.
A család jó húsz éve költözött ide. Két tinédzserkorú, jóképű fiúk hamar ismertté tették a famíliát. A tinilányok bolondultak értük. Érettségi után a nagyobbik munka után nézett. Felmenői hiába próbálták rábeszélni, tanuljon tovább, menjen egyetemre, ám nem állt kötélnek, pedig jóeszű gyerekként könnyen megtehette volna. Megtette helyette a kisebb. Általános orvosi diplomát szerzett. Jelenleg Angliában dolgozik, ott is telepedett le. Nem azért, mert az itthoni többszörösét keresi, hanem lelki okok miatt.
A nagyobbik sok mindennel próbálkozott. Kenyérre valót keresett pincérként, építkezésen talicskázott, kipróbálta a közvéleménykutatást, míg végül egy szállítmányozási cégnél kötött ki. Megfelelő jogosítványok beszerzését követően kamionra került. Járta a világot. Élvezte. Szó szerint mindent bevállalt. Ha kellett, munkatársa helyett ugrott be, ha messze szólt a fuvar, nem ágált. A főnöke hamar megkedvelte. Értékelte megbízhatóságát, jól meg is fizette.
Mit tesz a véletlen? Éppen felettese lányába szeretett bele. Egy céges bulin ismerkedtek meg. Az ifjú hölgy apjának segédkezett a parti sikeres lebonyolításában. Szerelem az első látásra. Szülője sem ellenezte, éppen a fiú megbízhatósága okán. Ezután minden szabadidejüket együtt töltötték, tulajdonképpen az összeházasodás csak idő kérdése volt.
Történt pedig, hogy egy alkalommal a fiatalembert a kötelesség Horvátországba szólította. Hívta a lányt. Boldogan ment. Nagyszerű együtt töltendő három napnak ígérkezett.
A többit csak feltételezni lehet. A fiú öngyilkos lett. A kamion rakterében akasztotta fel magát, a lány talált rá. Sokkot kapott. A helyi rendőrségnek is csak annyit mondott: előtte veszekedtek. De miről és miért? Azóta se árulta el.
Fiúk elvesztése összeroppantotta a szülőket. Tisztességgel eltemették, de a családi fészek siralomházzá komorodott. A falak között tombolt a gyűlölet. A lányt hibáztatták. A sírról ledobálták koszorúit, virágait. A kisebbik tűrte, míg bírta az elmérgesedett helyzetet. Szüleit csitította, próbálta felverni búskomorságukból. Nem ment. Apja durván ledorongolta: ne üsd az orrodat a dolgainkba! Ekkor összecsomagolt és köszönés nélkül távozott. Már csak Angliából írt.
A házaspár a vásároltakat nehézkesen pakolta autójuk csomagtartójába. A férfi a bevásárlókocsit csak úgy félreállította. Nem tolta vissza a többihez.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás