Egy név. Egy arc. Egy irányzat. Egy életút. Debrecen egyik meghatározó művészeti egyéniségével beszélgettünk abból az alkalomból, hogy nemrég nyílt kiállítása a Kenézy kórház galériájában.
Potyók Tamás 1971-ben született Debrecenben. Pályáját a Medgyessy Ferenc Képzőművészeti Körben kezdte, ahol lehetősége volt elsajátítani a festészet és rajzolás alapjait. ’95-ben diplomázott a Budapesti Képzőművészeti Egyetemen. Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének, a Magyar Festők Társaságának és a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének.
- Mióta foglalkozik festészettel? Mi volt az egésznek indíttatása?
- Tizenkét éves korom óta foglalkozom a művészettel, mindig is szerettem rajzolni. Gyermekkoromban asztmás voltam, ez alkalmassá tett arra, hogy valami olyan foglalkozást válasszak, amivel nem kell túl sokat mozogni. Sikerült.
- Ki volt a példaképe?
- Nagyon szerettem a reneszánsz és barokk festőket. Egészen fiatalkorom óta Csernus Tibort, aki nem régen halt meg. Általában véve a figuratív ábrázoló jellegű alkotók.
- Tehát ezen irányzatban igyekszik ön is alkotni?
- Véleményem szerint a képzőművészetben az ábrázoló, illetve a figuratív jellegű alkotás is lehet nagyon mély és tartalmas, de ami ezen belül rám jellemző, és amit én csinálok, az figuratív, látványelvű festészet, ami elég színes.
- Ön szerint elegendő az a támogatás, amit Debrecen város vezetése nyújt a kultúra és a művészet szereplői számára?
- Szerintem a kulturális élet résztvevői legjobb szándékuk szerint megtesznek mindent, amit a lehetőségek megengednek.
- Vannak olyan, az önkormányzat által meghirdetett pályázatok, melyre a művészeti élet szereplői pályázni tudnak?
(mosolyog és eltolja a mikrofont – a szerző.)
- Nem is olyan rég volt, hogy a Debreceni Művészeti Akadémián tanította a cívisváros legfiatalabb művészpalántáit. Hogy látja, lesz utódja a közeljövőben?
- A kérdés nagyon megtisztelő, nyilván nagyon komolyan foglalkozom a festészettel. A tanítást és a festészetet is komolyan veszem.
- Meg tud élni a festészetből?
- Igen. Azt gondolom, hogy elég jó úton haladok ebben a tekintetben.
- Van önnek egy „magániskolája”, a Potyók Festőiskola. Kik járnak oda? Milyen foglalkozásokat végeznek? Mi ennek a célja?
- A festőiskola három évvel ezelőtt alakult. A célja az volt, hogy olyan hely lehessen, ahol heti 1 alkalommal, 3 órában lehetőség legyen festészetről beszélni. Később baráti összejövetelek otthona lett. Szoktunk beszélgetni művészettörténetről és rajztechnikáról is. Nálunk folyamatos lehetőség van arra, hogy beszélgessünk, foglalkozásokat végezzünk, valamint nekem sem árt egyfajta visszajelzés, hogy „vajon én jól gondolkozom-e?”
- Akkor ez amolyan menedék, ahol lehetőség van a művészetekbe temetkezni a modern világ stresszes hétköznapjai elől?
- A kérdés nagyon jó, de talán azért nem fogalmaznék úgy, hogy menedék, mert nem vagyok benne biztos, hogy aki, vagy akik eljönnek, menedékhelynek tekintik. Tehát ez nagyban függ az ő véleményüktől is. Ami biztos, hogy egy jó érzésről van szó, egy következmények nélküli kreativitásról. Ez egy hobbi, ebben lehet fejlődni.
- Ön a Munkácsy-alapítvány kuratóriumának elnöke. Egészen pontosan mi zajlott le a Munkácsy trilógia kapcsán; ki vette, hogy vette, hogy vitte, miért vitte és egyáltalán mi történt, történik a képekkel?
- A Munkácsy trilógia történései a sajtóból ismertek. Azt gondolom, hogy ami megjelent, az nyomon követhető, a történések láthatóak. Amit mondtam az korrekt és igaz.
- Mikor és hol láthatóak az ön kiállításai a közeljövőben?
- Október 7-től a Kenézy kórházban látható nyolc képem, ez egy bensőséges kiállítás lesz. Ebből hat kép a lányom különböző életkorait mutatja be, ennek apropója, hogy a Kenézyben született a lányom is. Ezt követően húsvétkor a Széchenyi-kertben lesz kiállításom.
Toók László
Hozzászólások
Ügyes a firkász!
Új hozzászólás