Mire felnövünk jó néhány szépséghibát, heget, sérülést, esetleg fogyatékosságot „szerzünk” be, a szülők pedig ősz hajszálakat.
A gyermekkorban saját „bőrünkön” tapasztaljuk meg a veszélyt, melyet aztán megtanulunk tisztelni és kerülni (kivételek a kaszkadőrök). A megismeréshez vezető „út” azonban fájdalmas. A következőkben rémisztő történeteket olvashatnak. A sztorik nagy valószínűséggel megtörténhettek, hiszen tanítványaim saját eseteiket mesélték el.
A kisfiú édesanyja ölébe kéredzkedett. A szülő erős dohányos. Akkor is bőszen fújta a füstöt. Porontya köhögött, ám a világra hozója a staubot akkor sem rakta le, mindössze úgy kezdett oldalra pöfékelni, mint annak idején a gőzmozdonyok. A füsttől szabadulva a fiúcska érdeklődésének fókuszába a cigi izzó parazsa került. Alaposabb tanulmányozása végett közelebb hajolt. Lendülete túlzottra sikeredett, így a cigaretta parazsa a szemébe nyomódott. A fiú a jobb szemével azóta is foltot lát.
Másik fiúcska apjával horgászott. Keszeget akasztott, emelt ki a vízből. A hal mélyen nyelte a horgot, ezért kiszedése problémát okozott. Két ujjal nyúlt a hal szájába, amikor a pikkelyes a farkúszójával csapott egyet. A gyerek megijedt. Kezét a hal szájából oly szerencsétlenül kapta ki, hogy a horog hegye mélyen az ujjbegybe szúródott. A horog szakálla miatt csak az ujjhús kiszakításával lehetett volna kihúzni. Apja horogszabadító fogóval ráncigálta ki a fájdalomtól éktelenül ordító gyermeke ujjbegyéből.
A kislány erősnek érezte magát. Előző este a tévében háborús filmet nézett. Tetszett neki a tankok ellenállhatatlan lendülete, ahogy a fákat egymás után döntötték ki. Másnap tankost játszott. Teljes erőből rohant neki a kertvégi öles diófa törzsének. A homlokát hét öltéssel varrták össze.
A tipegő lurkó kijutott a konyhába. Édesanyja az ablak alá, a padlóra tette hűlni a lábasnyi forró levest. Közben csengetett a postás. A kétéves egyedül maradt. Csábította a felszálló gőz látványa. Fölé hajolt. A forróság megcsapta. Ijedtében a cumi kiesett a szájából, bele a levesbe. A fiúcska utána nyúlt. Az édesanya a velőt rázó sikolyra és az azt követő keserves sírásra rohant vissza a konyhába.
A kislány még alig töltötte be első életévét. Születésnapjára fülbevalót kapott. Nem sokkal később az édesanyja megdöbbenve vette észre, hogy hiányzik az egyik fülöncsüngő. Kereste az ágyikóban, körülötte, de az ékszer nem került elő.
Esetleg lenyelte – tippelte, mint utolsó lehetőség.
Rettegett az esetleges következményektől: bélelzáródás, bélhurut, székrekedés. Türelmetlenül várta az első székletet. Nem volt benne. Az anya elbizonytalanodott.
Talán mégsem nyelte le? De akkor hova tűnhetett? – töprengett tehetetlenül.
Döntött: megvárja a következő alkalmat. A második adagnál rámosolygott a szerencse. A barna csomóban ott aranylott a keresett ékszer.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás