A DExpón még az almák is „zenéltek”

Hatalmas az érdeklődés évről-évre  Fotó: Debreceni Egyetem

Újfent hömpölygő tömeg részvételével rendezték meg november 22-23-án az ország legnagyobb egyetemi beiskolázási rendezvényét, a DExpót. Többezer középiskolás látogatott el a Főépületbe, illetve számos egyetemi campusra, hogy megismerkedjen a Debreceni Egyetem életével.

A DE Főépülete kínálta a legnagyobb információs felhozatalt a DExpón. Az épület elé vitorlázó repülő is „odaszállt”, az épületen belül pedig reggeltől késő délutánig meg sem állt az élet – minden a tudományról és az egyetemi életről szólt. Kitelepült a DEAC, az érkezők megismerkedhettek a 2024-es, Debrecen–Miskolc által rendezett Európai Egyetemi Játékok részleteivel. Bemutatkoztak az Erasmus-lehetőségek, illetve megannyi nemzetközi ösztöndíj lehetőség, akárcsak az idegen nyelvi központok, intézetek képviselői, akik számtalan lehetőséget kínáltak az érdeklődőknek a globalizáció világában való érvényesüléshez. Az épület második és harmadik emeleti kerengőjén a Tanárképzési Központ, a Hallgatói Önkormányzat egységei, valamint különböző egyetemi szolgáltatási képviselők várták a látogatókat, a rendezvény centruma pedig hagyományosan a Díszudvaron épült fel.

Mind a tizenhárom kar felépítette a maga standját, ott pedig aztán valóban mindenki megtalálhatta a neki tetszőt. A bölcsészek a humán műveltség fortélyait kínálták, a medikusok standjainál az újraélesztést lehetett megpróbálni, vérvételi technikákat elsajátítani, akárcsak a fogászoknál egy szakrendelést kipróbálni, a gyógyszerészeknél pedig saját gyógyszert is keverhettek a vállalkozó szellemű középiskolások. Az agrárstandon almák sorakoztak, azokhoz hozzáérve pedig egészen helyes kis zenét is hallhattunk egy különleges biológiai-technológiai eljárásnak köszönhetően. Az informatikusoknál mozgalmas kvíz várta a leendő hallgatókat, a természettudományok kitelepülésénél állatok, kőzetek, fosszíliák felismerésével bővülhetett a fiatalok ismeretanyaga, míg a műszakisoknál autó váltórendszerét, drónt, illetve virtuális valóságot is körül lehetett járni.

Mindez tehát több száz tudományirányról adott átfogó képet, hogy a Debreceni Egyetemen miféle tudásbázist lehet majd felépíteni, ezzel pedig megalapozva a hosszútávú karriert. Mindezek összeforrtak a gyakorlattal is, ugyanis megannyi tanórára is lehetőség nyílt beülni, a multimédia stúdió is nyitva állt a média iránt érdeklődők előtt, így gyakorlatilag magát az egyetemi hallgatói életet mintegy „szimulálva” kaptak az egyetemre vágyók komplex képet arról, hogy a cívisváros felsőoktatásának színes világa hogyan is működik.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.