Mindenki Attilája

A Belvárosi Közösségi Ház első emeletén rendszeres, ingyenesen látogatható filmklub indult Utolsó idők címmel, mely június 12-ig, csütörtökönként 15-től 18 óráig látogatható. Rövid bevezetővel, dokumentum- és játékfilmek projektoros vetítésével várja az érdeklődőket, s minden alkalommal szabad beszélgetések zárják a találkozókat. Moderátor: Szűk Balázs mozgókép-média szakos középiskolai tanár, mozgókép-kommunikátor, filmklub-vezető, néprajz doktorjelölt.

Legutóbb, immár harmadik alkalommal összegyűlő, vegyes korosztályú, szép számú közönség előtt az Attila Kincsei (2006) című dokumentumfilmet vetítették, melynek végén Szabó Elemér filmrendezővel, vizuális antropológussal, mozgókép-média szakos középiskolai tanárral, a miskolci Kunt Ernő Képíró Műhely tagjával nyílt alkalma egy kötetlen beszélgetésre az érdeklődőknek.

A Díszpolgár munkatársának is készségesen válaszolt a rendező.

- Egy Csereháti faluban játszódik Attila története, amiben is a főhős elhatározza, hogy újjáépít egy kis kápolnát, ahol egy vitatott és feledésbe merült Mária jelenés történt. Hogyan talált a falura, és mi ihlette a filmet, ami ha jól tudom, vizsgafilmnek készült?

- Igen, egy 40 oldalas szakdolgozattal kiegészített filmről van szó. Cserehát az Északi-középhegységben található. Szüleim vettek ott egy kis házat, ahol sok nyarat töltöttem, közel áll hozzám az a vidék, így találtam a szomszédos falura. A történet magától alakult Rakacaszenden, csak az eseményeket követtem, melyek véletlenszerűen is történtek. A kamera talán kicsit energetizálta is, a főhős is jobban kibontakozott általa. Ő valóban olyan személy, amilyennek láthattunk.

- A 2007-es Dialektus Európai Dokumentum- és Antropológiai Filmfesztiválon Aranyszarvas díjat kapott, mint a legjobb antropológiai film, az Attila Kincsei. Ön milyen kategóriába sorolja, mit testesít meg?

- Szituatív dokumentumfilm, mely az eseményeket követte. Vizuális antropológiai vagy akár néprajzi filmnek is lehetne titulálni, mivel egy társadalomtudományos kutatásként is említhetném. Én ezt tudományos feltárásnak tekintettem, nem művészi produktumnak. A film nem a csodaeseményt firtatja, hanem a viszonyulásokat mutatja be, ugyanis egy ilyen történet megmutatja a társadalmi törésvonalakat, csoportosulásokat, és a falu szerkezetét, emlékezéskultúráját. Azt a pillanatot szerettem volna érzékeltetni, amikor a kommunikatív emlékezet átbillen egy kulturális emlékezetté. Amikor a múlt hol gyónó, hol vádló, hol szembesülő, hol rejtő feltárása után megépül egy egyszemélyes kápolna (Attila identitáskeresésének gyümölcse) az erdő mélyén. Persze a közösség akaratából, végül tevékeny közreműködésével.

- Feleségével, Szilágyi Eszterrel, asszisztensként, alkotótársként közösen dolgoztak a forgatáson. Hogyan történt a feladatok elosztása?

- Minden ötletet, munkát megosztottunk egymással, én sokszor a kamera mögött voltam, őt viszont kiváló riporternek tartom. Nagyszerű alkotópartneri kapcsolat van köztünk.

- Vannak-e megvalósítandó vagy készülő filmjei?

- Több filmet is elkezdtem forgatni (Kálvin híre-hamva 2008- -), de mivel átalakult a pályázati rendszer, nem sikerült befejezni, és más felé fordult az életem. Manapság inkább írok filmekről, filmelméleti kérdésekről, mint készítek. Legutóbb egy apró kis munkával debreceni társoperatőre voltam Nagy István díjnyertes filmjének a Sorsod Borsodnak (2010).

Ikerpárja is készülőben volt az Attila Kincseinek, Inasok (2006 - -) címmel, amely a falu másik felében játszódott, inkább a jövőbe tekintő vizsgálat lett volna helybeli cigány fiatalok szereplésével (kamerát adtam a kezükbe), hogyan is képzelik el a felnőttkort, mely generációs, etnikai szempontból utalt volna a jövőre. Érdekes lenne egy folyamatkövető testvérpárját elkészíteni az említett filmeknek napjainkban. A faluszociográfia másik felét mellétéve lenne teljes egy ilyen falufilm.

Dancsó Bettina