Az alkohol örök. Mióta ember az ember, igyekszik is önmagát elpusztítani. Hosszú évezredeken keresztül az alkoholfogyasztás rövidítette eleink életét, ám az emberi leleményességre jellemző, hogy azóta számtalan más önpusztító szert feltaláltak, s fogyasztják nyakra-főre.
Végeredménye leggyakrabban a temető. Ám hiába az újabb és újabb kábításra alkalmas anyagok, eszközök, az alkohol még mindig biztosan őrzi az önpusztítás képzeletbeli első helyét.
A most következő történet csaknem negyedszázados, ám akár ma is történhetett volna. Az alkohol erősen befolyásolja a személyiséget, így a viselkedést is. Ital hatására a legjámborabb emberből is agresszív állat válhat…, amit a tiszacsegei eset is bizonyít, mely még 1992-ben történt.
Az asszony verve jó – tartotta magát a jól bevált férfiszokáshoz K. István. Meglehetős rendszerességgel egyengette asszonya – no, nem az útját – derekát. A tángálások előtt nagyokat és sokat kortyolgatott, utána pedig az sem tetszett neki, ha oldalbordája ferde szemmel nézett rá.
A férfi 1990 júniusában állt össze T. Józsefnével. Se papír, se ásó, kapa, nagyharang, csak úgy vadon bútoroztak össze. A rövid együttélés hamar egyetlen közös mániára szorítkozott, az italra. Ez lett a férfi veszte.
1992. május 25-én is együtt szürcsölték az erjesztett levet, otthonuknak nevezett rogyadozó viskójukban. Az együttiddogálást elunva felkerekedtek, egyik cimborájukhoz zörgettek be. Itt az asszony csúcsra járatta magát, rövid idő alatt több italt is kontya mögé hajított. A hamarjában leküldött mennyiség pillanatok alatt kétvállra fektette. Vendéglátója heverőjén azon minutában el is szenderedett. A férfi ivótársa előtt szégyellhette asszonytársa látványos elgyengülését, mert hirtelen gerjedt haragjában felráncigálta a hangosan horkolót és kilökte az udvarra. Megszokásból lekevert neki néhány csattanós taslit.
A cimbora megelégelte az egyoldalú pofozkodást.
- Győztél, haver! – felkiáltással elvonszolta a puhára vert nőt.
A férfi hazatántorgott. Otthon magányosan folytatta májának zsugorítását, miközben a jólelkű havernál illuminált vadneje újfent mély álomba zuhant. Éjfél előtt tért magához. Hazafelé vette az irányt. Nem lehetett könnyű dolga, mert többször kevésnek bizonyult az utca szélessége, így be-beborult az árokba. Valahogy mégis hazanavigált.
Otthon a sarkig tárt utcai kiskapu látványa fogadta. Az udvaron pislákoló tűzön bográcsgulyás rotyogott magában. A férfi élettársa a nő bevetett ágyán aludta a részegek megzavarhatatlan álmát. Ez még talán nem is lett volna baj, de a hazaérkezett hölgy nem találta karóráját. A férfit hanyatt fordította, többször kérdezte időmérőjét illetően, válasz gyanánt azonban csak pálinkabűzös hortyogást kapott. No, begurult az asszonyság. A konyhából markos bottal tért vissza, és ütött, ütött és ütött.
A férfit halálra verte. A nő börtönbe került. Ott bőven akadt ideje az alkohol ártalmairól történő elmélkedésre.
Somogyi Ferenc
Új hozzászólás