Zsákai Rhédey kastély: új érték született

Rhédey kastély - külső felújításra is szükség van

Bár az idő esősen borús volt, a lélek derűsen vette útját Zsákára, ahol a megújult Rhédey kastély átadására igyekeztem jó néhány napja. Ünnep készülődött, nem mindennapi.

Valamikor két évtizede vetett oda az újságírói kíváncsiság, mert egy vállalkozó a kastély felújításába kezdett. Már a homályba veszett, hogy miket tervezett, és mit végzett az idő, de tény, nem állt teljesen talpra a jobb sorsra érdemes épület a megyeszéli kis településen. Aztán most idén tavasszal régi kedves ismerősöm hívott telefonon, hogy megpróbálnak újra lelket önteni a kastély épületébe és környezetébe. Ki is autóztunk a „tetthelyre”, még süppedős volt a talaj a téli olvadástól, de olvadozott a szív is attól a sok tervtől, amiről mesélt a Rhédey Kastély Kulturális Örökség Alapítvány kuratóriumi elnöke Mocsnik Tamás és Mocsnik Marianna múzeumpedagógus-etnográfus-tanár

Ám nem kell azt képzelni, hogy omlott-bomlott az épület évtizedeken keresztül, mert az 1858-ban épült kastélyt száz évvel később védetté nyilvánították, és az 1945-ös államosítás után, 1950-től 1984-ig a település iskolának használta a történelmi falakat, de könyvtárként is szolgált azt követően. Persze, persze - gondolhatjuk, nem ez a feladata egy ilyen építménynek! Ezért öröm most az új vállalkozás. 

Tavaszi ott jártamkor úgy láttam, kívül-belül alapos felújításra szorul az épület, bár a korábbi jó szándék, ám nem hibátlan kőműves munkák nyomai még látszottak a falakon. Tervekről, elképzelésekről beszélt nekem a kuratórium elnöke és Marianna, amíg a termeken körbesétáltunk akkor. Már némi kiállítási anyag látszódott, de az álmok, a tervek lényegesen többről szóltak. Bennem is kialakult egy kép, amit a nyár eleji nyitásig el tudtam képzelni. De amit a június 25-i megnyitón találtam, az messze felülmúlta a jó szándékú és reményteli fantáziámat!

- Igyekeztünk megtartani a kastély családias jellegét – mondta a megnyitón Mocsnik Tamás, a Rhédey Kastély Kulturális Örökség Alapítvány kuratóriumának elnöke.

Marianna és Tamás a Díszpolgár magazinnak elmondták, hogy rendkívül nehéz feladatot vettek a vállukra, de annál szebb misszió, hiszen az épület és környezetének adottságai sok mindenre lehetőséget kínálnak. Állandó és alkalmi kiállításokat terveznek, tarthatók a kastélyban konferenciák, előadások, tréningek, a későbbiekben pedig akár bentlakásos diáktábor is. Természetesen mindez pénzfüggő, az pedig leginkább attól függ, hogy milyen pályázatokat sikerül elnyerni. A helyzet azonban megnyugtatónak tűnik, mert a megnyitón a térség országgyűlési képviselője, dr. Vitányi István József ígéretet tett arra, hogy legjobb tudása szerint fogja támogatni a kastély működtetését végző alapítvány pályázatait.

És ha már a megnyitónál tartunk: az eseményen jelen volt a Rhédey család leszármazottja, Rédei Csilla a férjével és gyermekével, valamint az állandó kiállítási szobát kapó, zsákai szülött festőművész, Madarász Gyula özvegye és leánya.

A Debrecentől mintegy ötven kilométerre fekvő kis településnek eddig is ékessége volt a kastély, a kiállításokkal, kulturális, művészeti, zenei, történelmi és ismeretterjesztő rendezvényekkel való megtöltése azonban mostantól vonzerőt jelent minden érték iránt érdeklődő turistának.

A kastély egykori tulajdonosairól tudni kell, hogy az építtető gróf Rhédey Gábor, akinek az unokahúga gróf Rhédey Klaudia, aki II. Erzsébet brit királynő ükanyja volt.

A júniusi nyitás után az alábbi kiállítások várják a látogatókat: Gróf Rhédey Klaudia II. Erzsébet brit királyné ükanyja és a Windsor uralkodóház kapcsolata; Twinings tea, mint az angol királyi család hivatalos beszállítói története; Almásy-Vay-Wesselényi-Bethlen családtörténeti emlékszoba és állandó kiállítás; Madarász Gyula festőművész életművének megőrzése, tárgyi és szellemi örökségének ápolása.

Ikonkiállítás, ami gyermek és felnőtt alkotók műveiből állt össze.

A jelenlegi időszaki kiállítás pedig egy ritkán látható összeállítás: Főúri és nemesi öltözékek a XVII-XIX. században témakörben.

A kiállításokról, illetve a kastély múltjáról, jelenéről az alábbi honlapon olvasható bővebben: http://www.rhedeykastely.hu/index.htm

Barna Attila

Képgaléria: Itt

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.