Választás 2014 - Ellenzéki összefogás: ha sokan szavaznak, kormányváltás lesz

Budapest, 2014. április 6., vasárnap (MTI) - Választási részvételre buzdított az MSZP kampányfőnöke vasárnap déli sajtótájékoztatóján. Molnár Zsolt azt mondta: ha este 7 óráig sokan mennek el szavazni, akkor az Orbán-kormánynak már csak néhány órája van hátra.     Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke pedig a voksolás első óráinak tapasztalatait értékelve elmondta, országszerte sok bejelentést kapnak visszaélésekről.

 

    Mátészalkán szervezetten szállítják az embereket, amit ugyan a választási eljárási törvény már csak akkor tilt, ha busszal viszik a szavazókat, de a szatmári városban gyakran 8-9 ember ül egy autóban. Az autó és a sofőr mindig ugyanaz, az utasok változnak - mondta Molnár Csaba, hozzátéve, hogy ez sérti a KRESZ-t.   Szintén Mátészalkáról érkezett az első bejelentés, de más kelet-magyarországi körzetekből is jöttek hírek arról, hogy kiugróan sokan mondják magukat analfabétának, és kérnek segítséget a szavazáshoz - közölte. Molnár Csaba szerint ez főleg ott jellemző, ahol sok a közmunkás, tőlük pedig azt várják, hogy igazolják: a Fideszre szavaztak. Ezért - mondta - írni-olvasni tudó emberek sora kér "segítséget" a voksoláshoz a szavazóköri delegáltaktól.

    A DK alelnöke beszámolt arról is, hogy a fővárosi 5-ös választókerületben (VI-VII. kerület) van olyan szavazókör, ahol a névjegyzék egy része nem abc-rendben van. Elmondása szerint volt olyan szavazó, akit így nem találtak meg a lajstromban, ezért hazament anélkül, hogy szavazott volna, majd később kiderült, hogy mégis szerepel a névjegyzékben.

    Molnár Csaba kitért arra, volt, ahol nem engedték saját tollukkal szavazni az embereket - noha ezt lehetővé teszi a szabályozás -, továbbá azt is jelezte, hogy hajnalban a baloldali összefogás számos plakátját letépték Budapesten.

    Az ellenzéki szövetség mindegyik esetben bejelentést tesz.  A DK alelnöke mindazonáltal elmondta: abban bíznak, hogy este, az eredmények ismeretében azt mondhatják, hogy a csalások ellenére győztek a választáson.

 

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.