Új állatmenhely – civil összefogással

Gazdára várva

Tudod, hogy menthetsz meg egyszerre két életet? Örökbefogadással! Egy, akit befogadsz és egy, akinek helye lesz a menhelyen. Ne vásárolj! Fogadj örökbe! – ez a Puli Állatvédő Egyesület mottója, hitvallása. Az egyesületet egy házaspár és az ő barátaik alapították 2012-ben. Már az alapítás előtti éveket megelőzően is a szabad idejüket az állatok megmentésére fordították.

Ők az egyetlen debreceni állatvédők, akik a Debreceni Gyepmesteri Telepre került kutyák kimentése miatt alakultak egyesületté. Bátran kimondhatjuk, hogy működése óta a gyepmesteri telepen nem történt altatás. Ahogy teltek az évek, úgy bővült az egyesület feladata is. Mostanra már nemcsak a gyepmesteri telepről, hanem Debrecen, Hajdúsámson, Martinka és Hajdúhadház utcáiról is mentik a kutyákat. Mindezt állami és önkormányzati támogatás nélkül, önerőből és pár magánszemély időszakos támogatásából próbálják zökkenőmentesen megoldani.

Az egyesületnél, jelenleg csaknem száz kutya van, akiknek egy része ideiglenes befogadóknál szocializálódik, sokuk pedig állandó gyógyszeres kezelésre szorul.

Idén júliusban egy nagy álmuk vált valóra. Debrecen határában sikerült egy tanyát vásárolniuk, ahol létrehozhatják a régóta áhított menhelyüket. Erre a tanyára látogatott el a Diszpolgár magazin. A fancsikai tavakat elhagyva, jó pár kilométert földúton tettünk meg, mire megérkeztünk. Boldog ugatás és csaholás fogadott. Jelenleg 14 kutyus kint él a tanyán, számukra már sikerült kialakítani elszeparált kenneleket. Az egyesület 24 órás felügyeletet biztosít számukra egy gondozó segítségével.

Látogatásomkor is serényen dolgoztak az egyesület tagjai. Zajlott a további kennel sorok építése és az emésztő rendszer kiépítése. Szépen, fokozatosan haladnak a munkálatok, a támogatásoktól függően.

Ez év augusztusában a Deményista Mentor Klub országos gyűjtést szervezett az egyesületnek. A befolyt összegből most új beton oszlopokat, kerítést és építőanyagokat vásárolhatnak.  Sajnos még mindig rengeteg a tennivaló a tanyán, ezért minden támogatásra szüksége van a csapatnak.

Nagyon sokan nincsenek tisztában az állatvédő egyesületek működésével és azok finanszírozásával. Ahogy a gyepmesteri telepekével sem. Erről beszélgettem Németiné Évával, a Puli Állatvédő Egyesület alelnökével.

N.É. : - A Gyepmesteri Telep a Debreceni Közterület Felügyelethez tartozik. Célja a lakosság védelme, közegészségügyi feladatok ellátása. A gyepmesternek – a lakosság védelme érdekében – bejelentést követően kötelező kimennie a megadott helyszínre, befognia és a telepre szállítani az utcán kóborló gazdátlan kutyákat.

Debrecenben nagyon jó az együttműködés a telepen dolgozókkal. Ám ez nem minden városban van így. Pontosan emiatt van szükség arra, hogy Hajdúhadház, Hajdúsámson és Martinka utcáiról is mentsünk kutyákat.  A Debreceni Gyepmesteri Telepen tiszta körülmények között tartják az állatokat, és a kötelező védőoltásokat is megkapják. Sokan nem tudják, hogy a telepről is lehet kutyát örökbe fogadni. Azonban, ha elindul egy nagyobb járvány, melyet egy újonnan bekerült kutya behoz, akkor sajnos a kutyák nagy eséllyel megfertőződnek, és a telepen egy kölyökkutya túlélési esélye egyenlő a nullával. Egyszerűen nincs a telepnek lehetősége arra, hogy ilyen helyzeteket kezeljen. Ezért is van szükség arra, hogy minél hamarabb az egyesülethez, illetve ideiglenes befogadókhoz kerüljenek a kutyák. A telepről az egyesület gondozásába kerülnek a kutyák. Az újonnan bekerült kutyákat azonnal állatorvoshoz visszük. Alapos vizsgálaton esnek át, külső és belső parazitamentesítést végzünk rajtuk, és megkezdjük az oltási programjukat.  Sajnos nagyon sok sérült, beteg kutyánk van, akik rendszeres orvosi és gyógyszeres kezelésre szorulnak. Az állatorvosi számláink iszonyatosan magasak. Ezért is van szükségünk támogatókra.

- Magyarországon nem divat keverék kutyát örökbe fogadni. Sajnos elsősorban még mindig a fajtatiszta kutyát vásárolják inkább az emberek, és minél olcsóbban szeretnének pedigrés kiskutyákhoz jutni. Ezért aztán szaporítóktól vásárolnak, tudattalanul is támogatva a felelőtlen, kontroll nélküli kutya gyártást, kizsigerelve ezzel az állatokat.  Ha a kiskutya nem váltja be a hozzá fűzött reményeket, akkor jó esetben állatvédő szervezetekhez vagy a gyepmesteri telepre kerül. Rossz esetben zsákban végzi az erdőben…vagy felakasztva….Hagy, ne soroljam.

Ha ellenőrzött helyről, egészséges, szűrt fajtatiszta kutyát szeretne a család, akkor keressenek fel egy tenyésztőt, aki tájékoztatja őket a kiválasztott fajta jelleméről, szokásairól, esetlegesen előforduló betegségekről. A tenyésztő garanciát vállal a kutyáért, törzskönyvvel, oltva, féregtelenítve, egészséges kiskutyát ad, akinek a fejlődését figyelemmel kíséri, adott esetben ellenőrzi is, és tanácsért a későbbiekben is lehet hozzá fordulni. Senki ne akarjon azonnal kutyát. Ha mindenáron fajtatisztát akar, akkor legyen türelmes és várjon egy jó alomra.

A fajtamentő szervezeteknél és az egyesületnél is vannak fajtatiszta kutyák, amelyeket egy elhamarkodott döntés következtében vásároltak volt gazdáik, nem ismerve, nem utána járva a fajta jellemzőinek, mozgásigényének.

Elsősorban keverék kutyák kerülnek az egyesület gondozásába és a gyepmesteri telepre. Találkozhatunk kicsivel, naggyal, igazi szőrmókkal, kis mackószerű kutyussal és lokátor fülű, hosszú lábú, igazi „utcai vegyessel” is. Tüneményes, érdeklődő, kedves kutyák, akik mindent megtesznek egy kedves cirógatásért. A szemükben tükröződik a remény, hogy hátha ma…hátha most értem jön valaki…engem választ.

A felelős kutyatartás egyik nagyon fontos része az ivartalanítás. A kutyák nem lesznek tőle kevesebbek, nem fosztjuk meg őket semmitől. Sokkal tovább élnek, számos daganatos betegséget megelőzünk a korai ivartalanítással. A szökéseket, a verekedéseket és a nem kívánt szaporulatokat is. Ivarzási időszakot követően tragikusan megemelkedik az utcára kitett anya és kölyökkutyák száma és nagyon sok kan kutya szökik el otthonról, akik elgázolva lelik halálukat.

N.É: - Rengeteg telefonhívást kapunk nap, mint nap. Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megmentsük az állatokat, de szeretnénk, ha tudnák az emberek, hogy ez nem a mi kötelességünk, mi ezért nem kapunk pénzt, mi nem ebből élünk. Mi ezt szívből, elkötelezettségből tesszük.  Ez nem egy jól jövedelmező üzletág. Meglepően sokan gondolják így…A befolyt támogatásokat minden esetben a kutyák kezelésére, táplálására és az életkörülményeik élhetőbbé tételére fordítjuk.

Remélhetőleg még a tél beállta előtt a főbb munkálatokat sikerül elvégeznünk. A célunk az, hogy az általunk gondozott összes kutyát ki tudjuk költöztetni az új menhelyre.

Minden segítséget örömmel fogadunk. Plédekre, törülközőkre, fazekakra, tisztító szerekre, kutya tápra, konzervekre, szalmára és nem használt kutya házra folyamatosan szükségünk van. Ha van kimaradt építőanyag, homok, sóder, tégla, azt is nagy örömmel fogadjuk!

Segítsünk együtt a Puli Állatvédő Egyesületnek, hogy továbbra is segíteni tudjanak a bajba jutott állatoknak!

Puli Állatvédő Egyesület

Telefonszám: 06 (70) 949-1038

E-mail cím: puli.debrecen@hotmail.com

 

Adószám:

18295373109

Számlaszám:

11738015-20002987

IBAN:

HU76 1173 8015 2000 2987 0000 0000

BIC, SWIFT:

OTPVHUHB

 

Legoza Judit

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.