A skizoid hajlam bosszúságok forrása

Egykerekező motoros

Nem pszichológiai értekezést fognak olvasni, hanem egy magatartási forma – közel nem teljes körű – bemutatására teszek próbát.

A skizofrénia tudathasadásos állapot, amikor úgy tűnik, az emberben két személy lakozik, cselekszik. A skizoid hajlam a betegségre való lehetőséget jelöli. Már a hajlam is betegségi stáció, mert a benne szenvedők kerülik a társadalmi kapcsolatokat, nem hiányzik nekik az emberekkel való érintkezés, érzelmeiket nem fejezik ki, közönyösek, öntörvényűekké válnak.

A hétköznapi értelemben leginkább szabályszegés kapcsán beszélünk skizoid hajlamról, vagyis a vétő tudatában van cselekedete helytelenségének, ismeri a szabályokat, mégis ellenesen cselekszik.

Sokan mondják: a magyar skizoid. A hajlam kialakulásáért a magyar történelmet okolják. A másfél évszázados török, majd több mint kétszáz éves Habsburg uralom alatt eleink minden módon igyekeztek kijátszani a hatóságok elnyomó hatalmát. Az utódok génjeibe ez a kuruckodási hajlam ágyazódott be, s van jelen manapság is.

A hajlam megnyilvánulásainak se szeri, se száma. Gondoljunk csak a közúton „döngetőkre”. Padlógázzal repesztenek, de amikor a rendőri jelenlétet a szembejövők villogtatással jelzik, hirtelen kezes bárányokká válnak.

Szinte nem akad olyan hosszú sor, ahol valaki sorra kerülését nem győzi kivárni, és pofátlanul, vagy valamilyen ürüggyel próbál előrébb jutni.

Hasonló a helyzet az autópályákon. Forgalmi dugók kialakulásakor törvényszerűen megjelennek azok az autósok, akik a leálló sávban próbálnak előzni.

A Faraktár utca környékiek csókoltatják azt a motorost, aki este tizenegy magasságában a bowdent tökig húzva, üvöltő motorral, százhússzal száguld. Tudja, rosszat tesz, mégis élvezettel teszi, mert a környék lakóit szívatni remek dolog, meg a legjobb öröm a káröröm. Azzal is tisztában van, hogy a kései órában Debrecen utcáin alig akad rendőr, másrészt egy eszeveszettül száguldó motorost szinte lehetetlen megfogni.

Aki teheti, keresi a kiskapukat. A lényeg, hogy nekik jó legyen, a többi meg le van ejtve.

Kirándulás egyik utasa kevesellte az adott helyen eltöltendő időt. Önhatalmúlag meghosszabbította. További negyvenkilenc társa a forró aszfalton aszalódott. A renitens miatt programot töröltek, mert különben éjfélre sem értek volna a szállásra.

Utazásszervezőknek sem fenékig tejfel az életük. Mindig akadnak, akik a kiránduláson való részvételt az utolsó utáni pillanatban mondják le. Nehéz helyzetbe hozzák a szervezőket és a kirándulókat, mert a kieső költség miatt az utakért a megállapítottnál többet kell fizetniük.

Mindenkinek akadnak hasonló „élményei”. Ha jobban figyelnének embertársaikra, szabálytartóbb módon élnének, nem kellene nap, mint nap bosszankodni.

Somogyi Ferenc

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.