Sima Loki-győzelem a derbin

Gabrijela Bartulovic   fotó: DVSC Kézilabda

Keleti derbit vívott a DVSC Schaeffler péntek este a Hódosban. Az ellenfél a Békéscsaba együttese volt, amely a piros-fehérek ősi riválisa. A Loki gyakorlatilag rajt-cél győzelemmel érvényesítette a papírformát.

A találkozó a már jól megszokott koreográfiával kezdődött. A lilák szurkolói jó néhány percnyi késéssel csörtettek be a lelátóra, 60 percen át zengtek a nem túl változatos Debrecen ellenes rigmusok, ám ezúttal sajnos jelentős dominanciát terheltek a hazai tribünre a nem túl békés békésiek. Nem úgy a pályán a viharsarki lányok. Bár sok hibával kezdődött az összecsapás, Vámos Petra megrázta magát, és vezérré lépett elő a Szilágyi-csapat oldalán, beindult a Loki-henger. Gabrijela Bartulovic lehúzta a rolót a kapuban, Termányék kísérletei többnyire elakadtak a hálóőrben vagy kaput sem találtak. Szervezetten kézilabdáztak a hazaiak, az első félidő hajrájára pedig már a két számjegyű előny is látótávolságon belülre került. Az átlövők ezúttal kissé halványan teljesítettek hazai oldalon, ám irányító pozícióban és a széleken ihletetten teljesítettek Vámos Míráék. A szünetre némileg zárkóztak az ébredő lilák, ám így is 16-11-es állással vonulhattak pihenőre a felek.

A fordulást követően megint magabiztosan növelte vezetését a Vasutas. Vámos Petra megállíthatatlan volt falból is, távolról is, a debreceni kapu pedig még mindig falként állt a csabai támadások előtt. Mariana Costa is gólokkal jelentkezett be a rangadóra, a végjátékban pedig már csupán annyi volt a kérdés, hogy pontosan tíz marad-e vagy még afölött is lesz a győztes különbség a Debrecen javára. Az utolsó percekre eldőlni látszott. A cívisvárosi akadémista, Nagy Nóra is pályára lépett, sőt gyors indításból még első élvonalbeli gólját is megünnepelhette. A csapat pedig újabb győzelmét, hiszen 36-24-re legyőzte ősi riválisát a következő nehéz bajnoki előtt.

Október 18-án Mosonmagyaróvárra látogatnak a lányok, majd három nappal később jön az újabb hazai BL-csata. A montenegrói rivális, a méltán neves Buducnost alakulatát kell majd legyőznie a Lokinak.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.