Parketten a DEAC!

Teljes csapattal kezdik az edzést  Fotó: DEAC

A DEAC kosarasai is kezdik a felkészülést a következő szezonra. Az edzéseken és a fizikai felkészüléseken túl megannyi edzőmérkőzést is vív majd a Mandics-legénység, a klub által kiadott menetrend szerint pedig ezek között bőségesen akad majd, amelyen újra megtelhet az Oláh Gábor utca lelátója – még a szeptemberi idegenbeli, októberi hazai szezonkezdet előtt.

Kyan Anderson és Danilo Osztojics személyében két légióssal erősített nyáron a fekete-fehérek kosárlegénysége, míg Szolnokról Pongó Máté is Debrecenbe tette át székhelyét. A külföldi játékosokat illetően egyelőre annyi biztos még, hogy Djordje Drenovac marad, akárcsak a szerződését meghosszabbító Andre Williamson. Velük együtt kezdi a csapat a nyári felkészülést. E munka részeként augusztus utolsó hetétől kezdve masszív edzőmeccs-dömpinggel hangolnak majd az egyetemiek a szeptember végi szezonnyitó összecsapásra, amelyen Sopronban vendégszerepel Andjelko Mandics alakulata, míg egy héttel később immár a Nagyerdőn fogadja a Honvédot. Különböző országok, különböző játékstílust képviselő gárdái szerepelnek a felkészülési ellenfelek között, az edzőmeccseknek azonban nem mindegyike lesz nyilvános az előzetes menetrendterv alapján.

A tervek alapján a zárt kapus, Nyíregyháza elleni csata után augusztus utolsó két napján is közönség előtt lép pályára hazai környezetben a DEAC, először a szlovák Spisska Nova Ves, majd dupla meccsen a Szolnok, illetve a Nagyvárad vendéglátójaként. Utána újfent zárt meccs következik, a Szeged ellen, ezt követően pedig idén sem marad el a szomszédos fellegvár Nyíregyházán megrendezett Sitku Ernő Emléktorna. Szeptember közepéig aztán még háromszor játszik tét nélküli, ám korántsem jelentéktelen meccset a csapat, először Szegeden, majd a nagynevű KK Vojvodina és a KK Joker legénységei ellenében.

Szeptember 28-án pedig rajtol a soron következő idény, az egyetemiek számára Sopronban, majd október 5. napján újra bajnokin telik meg az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok tribünje, amikor az Endo Plus Service-Honvéd látogat a Nagyerdőre.

Barna Marci

Új hozzászólás

CAPTCHA
Ez a kérdés teszteli, hogy vajon ember-e a látogató, valamint megelőzi az automatikus kéretlen üzenetek beküldését.
Kép CAPTCHA
Be kell írni a képen látható karaktereket.