Mintha valamely amerikai, a világvégét bemutató film végének „happy endjébe” csöppentünk volna szombat délután, amikor a szereplők elkezdték újraépíteni az aktuálisan épp a járvány utáni világot.
Szinte teljesen hihetetlen volt az érzés, a látvány, hogy emberek ülnek a teraszokon, élő, hús-vér emberi lények, ráadásul szájmaszk nélkül. Érezhető volt, hogy valami beindult. Valamiféle pezsgése a városnak, s általában az élet. Először nem is értettük, amikor a haverokkal összeverődve egy délutáni foci után nekilendültünk bevenni a belvárost, hogyan is történhet ez most meg, csaknem fél év után, de így volt és ez a valóság. Ami azt illeti, voltak, akik a kultikusnak számító, már-már mémmé vált Ibolyában már a kora reggeli órákban elfogyasztották az első frissítőket. Mintegy konstans tendenciaként, a nap további részében, délelőtt, délben és délután tele voltak a vendéglátóhelyek. Az éttermek teraszán az evőeszközök csörgésétől csengett a környék, gyakrabban találkozhattunk sörösüvegek koccanásának melódiájával, s helyenként a járvány utáni első pohárköszöntők is elhangoztak. Persze, ahogy ez jó debreceniesen szokás, a legelszántabbak szinte egész nap, megállás nélkül üdítettek, s a nyitással különösen is kellemetlenné vált, az egyre érthetetlenebbnek látszó kijárási tilalom közeledtével igyekeztek mindent kiadni magukból. Mégis úgy gondolom, ez így van jól.
Ami a kész tényeket illeti, a teraszokon elhelyezett „Nyitva” táblák jelentős forgalompótlást jelenthettek már az első nap a vendéglátóegységeknek, elég csupán azt nézni, micsoda tömegek hömpölyögtek egy-egy asztal körül. A városközpont, a Hal köz, a Péterfia utca hosszú vonulata, egészen a Nagyerdő árnyékában rejtőző, de korántsem eldugott, idilli teraszokig, valamennyi ponton a sűrű csoportosulások moraja adta meg a nap alaphangját. Az árakon egyébként igazán érzékelhető némi változás, már, ami az emelkedést illeti, habár nem drasztikusan – a jelentős csökkenés azért még odébb van. Nem is ez most a lényeg, sokkal inkább az, hogy a közösségi lét egy fontos szegmensét kapták vissza jogos tulajdonosai. Arról persze hosszasan lehetne vitatkozni, hogy a maszkviselés, a nyitás és a bizonyos, egyelőre jelképes értékű kis eszköz birtokosainak kiváltságai, egymással való összefüggésükben mennyire megalapozott, racionális vagy következetes döntések. Egyelőre mégis azt látni, a hosszú hónapokig felgyűlt feszültség most kiszabadulni látszik valamennyiünkből. Ennek lehet örülni, lehet elégedetlen tekintettel szemlélni, a valóság azt mutatja, igenis erre vártunk. Mi sem lehet látványosabb példája, hogy még a miniszterelnök is elfogyasztott egy pofa sört a fővárosban, kihasználva a várva várt alkalmat. S, ahogy a nyitás és a zsúfolt teraszokban rejlő lehetőségek kapcsán egyik kedves cimborám igen találóan megfogalmazta a jelenlegi állapotot: az egész világ egy terasz.
Barna Marci
Új hozzászólás